Ahh, ezt a filmet már régóta megakartam nézni. Pedig igazság szerint jót nem is olvastam róla, és sokan mondták, hogy B-film, de az alapötlet az megfogott. Óriási bukta volt a film amúgy, főleg a mozikban, de azért egy ilyen filmtől nem lehet mást várni, látszott rajta, hogy nem oda való.
- It's all about ratings, fast cars, pretty women.
A történetről annyit, hogy 2012-ben járunk, a világ teljesen összeomlott, a bűnözés egyre nő, és a börtönök is megváltoztak. A gladiátorok kora viszatért, a nép vért és öldöklést akar látni, ezért bevezetik a Death Race-t a börtönökben. Ez egy élet-halál verseny ami a börtönlakók vívnak egymással, és aki ötöt megnyer, az szabadon távozhat a börtönből.
A legjobb versenyző, Frankeinstein, egy győzelemre van attól, hogy kiszabaduljon, ám ekkor meghal. Itt jön a képbe Jensen Ames, aki régebben versenyző volt és a börtön igazgatónője őt választja ki, hogy eljátssza Frankenstein-t, hogy a nézettség nehogy lecsökkenjen.
- Frankenstein can't die. After all, he is just a mask.
Ami nagyon tetszett, az maga a verseny. Az autók, a power up-ok, a gyilkolások mind-mind jól meg voltak csinálva szerintem. Ami persze néhányaknak nevetséges lehetett, az a fegyverek felvételének módszere, ami úgy történt, mint a régi számítógépes játékokban (Crash, Mario Kart pl), tehát a földön voltak ilyen fénylő cuccok, és ha rámentek akkor aktiválódott a fegyver, vagy valamilyen pajzs, vagy pedig egy instant death cucc, amire a másikat kellett rálökni. A kocsik is rajok voltak, volt itt Mustangtól kezdve, tankból meg tartálykocsikból összeszerelt kilóméter hosszúságú monstrumig minden. A legf*szábbak persze a kivégzések voltak, mivel a filmen nem volt korhatár, így az írók itt elengedhették a fantáziájukat.
A film negatívuma egyértelműen a főszereplő sztorija volt. Az, hogy rákenték a felsesége gyilkosságát, így börtönbe került, és csak a gyereke maradt neki, akiért éljen és kijusson, szerintem minden haramadik filmben benne van. Azért a végére ez is beindult, az utolsó 10 percben már voltak csavarok amikre nem számítottam. A másik gyengeség a színészgárda volt. Jason Statham ugyan jól hozta a szerepét, de úgy igazán egy kiemelkedő alakítás sem volt, bár ez lehet annak a számljára írható, hogy a karakterek nagyon felszínesek voltak, talán csak a Coach volt jól megcsinálva, de azért ő is rendesen klisészagú volt.
Értékelés: Adok neki 7 pontot a 10-ből, mert összeségében szórakoztató volt nagyon, az alapötlet is nagyon tetszett, de azért a sztori és a karakterek elég gyengére sikerültek, a színészek se tették annyira oda magukat, és a zenéjé is teljesen átlagos volt. Viszont volt egy fílingje a filmnek amit ez a verseny adott, és ettől számomra egy jó filmmé vált.
Death Race
2009.03.17. 20:16 muforlife
1 komment · 1 trackback
Címkék: kritika film death race 7outof10
Napi AVGN
2009.03.11. 18:29 muforlife
Kivételesen nem egy videójáték, hanem egy film, a Teenage Mutant Ninja Turtles 3 film oltása, két részletben.
Szólj hozzá!
Címkék: film videó poén kockulás avgn teenage mutant ninja turtles 3
Star Trek
2009.03.07. 15:12 muforlife
Az új Star Trek posztere és előzetese. Sylarre, mint Spock kiváncsi leszek, kiderül, hogy mást is el tud e játszani. A filmet egyébként J. J. Abrams (Lost, Alias, Fringe) rendezi, tehát jó filmre lehet számítani.
3 komment
Címkék: előzetes film poszter
Watchmen tréler
2009.02.26. 20:57 muforlife
Az idei képregény-film tailere és posztere. Elég furcsának tűnik nekem, nem nagyon jön át, hogy mirőlk fog szólni.
2 komment
Címkék: előzetes film videó poszter
Az igazi Rambo
2009.02.24. 20:18 P-ter
A címhez kétség ne férjen, amit látni fogtok, az 100% Rambo.
1 komment
Címkék: film videó
Rambók Rambója
2009.02.24. 18:19 Chioo
Ez a filmjelenet a török Rambóból származik. Lesz itt kifogyhatalan rakétavető, sosem ismétlődő vágások, élethű hanghatások és Oscar-díjas filmeket megszégyenítő kamerabeállítások. Enjoy!
1 komment
Címkék: film videó poén
Egy újabb epic battle
2009.02.24. 16:13 P-ter
Elképzelhető, h az előző általam feltöltött videót is übereli ez a csata.
1 komment
Címkék: film videó poén
A legnagyobb harc...
2009.02.23. 21:30 P-ter
Az előző, hát valljuk be kissé lagymatag videó után, jöjjön A tömény akció! A legjobb rész, mikor egymás mellett ugrálnak, h a mester szavaival éljek: It's like what were they thinking?
2 komment
Címkék: film videó poén
2009 Oscar
2009.02.23. 15:36 muforlife
A tegnapi Oscra-gála nyertesei kopipészttel.
Legjobb film: Gettó milliomos
Legjobb férfi főszereplő: Sean Penn (Milk)
Legjobb női főszereplő: Kate Winsler (A felolvasó)
Legjobb rendező: Danny Boyle (Gettó milliomos)
Legjobb férfi mellékszereplő: Heath Ledger (A sötét lovag)
Legjobb női mellékszerepő: Penelope Cruz (Vicky Cristina Barcelona)
Legjobb idegen nyelvű film: Okuribito
Legjobb animációs film: Wall-E
Legjobb adaptált forgatókönyv: Gettó milliomos
Legjobb eredeti forgatókönyv: Milk
Legjobb művészeti rendezés: Benjamin Button különös élete
Legjobb fényképezés: Gettó milliomos
Legjobb jelmez: A hercegnő
Legjobb dokumentumfilm: Man on Wire
Legjobb rövid dokumentumfilm: Smile Pinki
Legjobb filmvágás: Gettó milliomos
Legjobb maszk: Benjamin Button különös élete
Legjobb zene: A.R. Rahman (Gettó milliomos)
Legjobb betétdal: a Jai Ho a Gettó milliomosból
Legjobb animációs rövidfilm: La Maison en Petits Cubes
Legjobb rövidfilm: Spielzeugland
Legjobb hangvágás: A sötét lovag
Legjobb hangkeverés: Gettó milliomos
Legjobb vizuális effektek: Benjamin Button különös élete
3 komment
Címkék: film díjak
Eddie Izzard: Star Wars Canteen
2009.02.22. 16:56 szum7
Eddie Izzard angol humorista előadása. Most már elég híres a vakond ott amerikában, többek között az angol munkafüzetünkben is van tőle idézet. Mostani produnkciója eredetileg színpadi, csak valaki megcsinálta legóban és feliratozta is.
Kicsiknek, nagyoknak, nektek!
5 komment
Címkék: film videó poén
Terminator 4
2009.02.22. 11:30 muforlife
Itt az új Terminator film posztere és előzetese, és picit jobban néz ki, mint a sorozat. Mondjuk Arnie azért hiányozni fog.
2 komment
Címkék: előzetes film videó poszter
Becstelen brigantyk
2009.02.20. 19:10 muforlife
Quentin Tarantino új filmjének az előzetese és posztere, Brad Pittel a főszerepben. II. világháborúról szól és jónak néz ki.
3 komment
Címkék: előzetes film videó poszter
Legesleghalálosabbnál is halálosabb iramban
2009.02.17. 21:10 muforlife
Itt az új Fast and Furious-os poszter, és egy új (januári) trailer.
3 komment
Címkék: előzetes film videó
Lökés
2009.02.15. 22:52 muforlife
Egy újabb trailer, elég nagy Heroes koppantásnak tűnik, de azért ez nézős lesz.
2 komment
Címkék: film videó
XIII: The Conspiracy
2009.02.14. 10:26 muforlife
Tegnap este sikerült megnéznem a XIII című képregényből/játékból készült filmet. A játékkal pár éve játszottam és már annak is nagyon szerettem a történetét, így gondoltam a film se lesz olyan rossz. Nagyjából azt kaptam, amit vártam tőle, b-filmnek simán elmegy.
A történet úgy kezdődik, hogy az amerikai elnököt egy mesterlövész lelövi. A mesterlövész, mikor megpróbálja elhagyni a helyszínt csapdába fut bele, meg is lövik. A történet ezután pár hónappal később folytatódik, az eltelt időben több terrortámadás érte amerikát, és a válsztások mindjárt itt vannak. A két szemben álló fél a korábbi alelnök, aki átvette az elnökséget, és a meggyilkolt elnök testvére. Eközben hősünket egy erdőben találja meg egy idős házaspár, ejtőernyővel a hátán, elájulva. Mikor jobban megvizsgálják őt, látják, hogy tele van sebekkel, két golyót is kiszednek belőle. A vállán észrevesznek egy furcsa tetoválást, egy római XIII-mast. Mikor felkel, semmire se emlékszik,de rájön, hogy nagyon képzett és az öreg mondja neki, hogy valószínűleg a különleges erőknél szolgált. Az egyetlen nyoma, hogy megtudja ki is lehet ő, az óráján található SD-kártya. Ezen próbál meg elindulni több-kevesebb sikerrel, de amit talál az sokkal nagyobb, mint hitte volna. A történetről nem írnék többet, mert az már spoiler lenne.
A színészek közt nincsenek nagy nevek, talán Val Kilmer az, aki egy fejvadászt játszik, de a főszereplő is ismerős volt valahonnan. Mellékszereplőként feltűnik még a Hősökből Claire anyja, de igazából senki sem nyújt különlegeset. Ami viszont jó volt, az a különböző akrobatikus mozdulatok, ezeket nagyon fa**án megcsinálták. A zenéhez, hangokhoz nem tudok mit mondani, nem vettem észre benne semmi különlegeset, tehát se rossz, se jó nem volt.
A film egyébként hasonló, mint a Bourne-trilógia, történetük nagyon megegyezik, bár nekem itt a főszereplő valamiért jobban bejött. A film amerikai-francia koprodukció volt, ezért Franciaországban már 3-4 hónapja leadták, míg az USA-ban csak most. Összegezve, a filmre adok egy 6/10-et, de ha nem ismertem volna a sztorit, akkor valószínűleg sokkal jobb lett volna.
Szólj hozzá!
Címkék: kritika film xiii 6outof10
Stolen Identity
2009.02.13. 20:44 P-ter
A nagysikerű angoldolgozatom, ötletét adó zseniális film előzetese, valamint hallhatunk a remekműről személyesen ARNOLD SCHWARZENEGGERtől.
1 komment
Címkék: film
Minden ami G.I. Joe
2009.02.12. 16:01 orsko
Sokat hallunk mostanában G.I. Joe barátunkról. Érkezik egy film és egy játék is. A film a trailer alapján jónak tűnik. Az NHL Super Bowl szünetében levetített 30 perces jelenet elég meggyőző. Várjuk szeretettel.
A játékról, melyet az EA készít, nem sokat tudunk. A filmmel együtt jelenik meg augusztus 7-én. Eddig biztos, hogy jön PS3-ra, PS2-re, X360-ra, PSP-re, DS-re és Wii-re. PC-s ávertiórol még nem esett szó. A történet a film után játszódik, tehát nem egy sima átirat lesz. Reméljük jobb is lesz, mint a legtöbb filmből készült játék.