Első és legfontosabb hír az, hogy a Chelsea új edzője Guus Hiddink lett. A tréner Scolarit váltotta a héten a kispadon és őszíntén szólva ez nem lep meg. A Chelsea az utóbbi iadőben siralmasan szerepel, lassan már a bajnoki címről is lemondhat, ráadásul a legjobb csatáruk, Drogba is kispados. A Chelsea szurkolóknak az új edző nagy megkönnyebbülés lehet, hiszen láttuk, hogy mit alkotott az oroszokkal is az EB-n.
Ezen kívűl, a Magyar válogatott ma felkészülési meccset játszik Izrael csapatával. Igazsgág szerint sima győzelemnek kéne lennie, de ha megnézzük az Izraeli keretet, azért láthatunk néhány nagyob nevet,mint például Benayoun vagy Ben Sahar. Egyébként erről a meccsről később bővebb összefoglaló is lesz.
Ami még a mai nemzetközi meccsekhez és a magyarokhoz kapcsolódik, az a Málta-Albánia meccs, amit ha az albánok megnyernek, akkor ideiglenesen a csoport élére ugorhatnak és ez abból a szempontból, hogy a következő tétmeccsünk ellenük lesz nem lenne biztató.
Az utolsó hír amit még meg szeretnék osztani, az Magyarország 43(!). helyezése a FIFA világranglistán, és hát 10 éve nem voltunk ilyen előkelő helyen. Az első 10 helyezett pedig:
1. Spanyolország 1692 pont
2. Németország 1403
3. Hollandia 1357
4. Olaszország 1318
5. Brazília 1248
6. Argentína 1181
7. Horvátország 1175
8. Anglia 1136
9. Oroszország 1119
10. Törökország 1040