Most fejeztem be legújabb lost részt és hát ütött. De csak egy kicsit. Az igazság az, hogy túl sok egyértelmű dolgot úgy vezettek fel, mintha azt nem lehetett volna már rég kitalálni. Na kép alatt spoileresen.
A részre (mint már a bevezetőben is írtam) a kiszámítható a legmegfelelőbb szó. Kezdve onnan, hogy Charlotte a szigeten született, Faraday anyjának a személyéig. Ehhez még ide lehet venni azt is, hogy mikor Locke mászott le a Frozen Donkey Wheelhez akkor időugrás történt. Most komolyan, ki várta ezt? Ott legalább Sawyer reakciója jó volt .
Azért akadtak a részben jóságok is. Kiderült például, hogy mi volt a betegség (Smokie játszott egy kicsit) és kiderült, hogy mi is a feladata a "monster"-nek. Ott azon a templomon, az egyiptomi hieroglifák befigyeltek, ugyanúgy mint még Benbácsi házában előző évadban. Vajon ez a templom az a Templom? És vajon Dharma állomás vagy pedig az Otheröké volt? Én arra gondolok, hogy dharmás nem csak amiatt, hogy ugye Ben házában is ott voltak a már említett hieroglifák, de még az is, hogy az Otherök nyelve ugye a latin és mi van ha a Dharma még ezzel is jelezné az ellentétet, hogy ők meg az egyiptomiak nyelvét választották. Ha ez így van lehet, hogy a Dhama még régebbi mint gondolnánk.
A sziget történéseiből, még az orrvérzést lehetne megemlíteni, ami mostmár majdnem mindenkinél megjelent. Szegény Charlotte ugye bele is halt. De még fogjuk őt látni. Az utolsó szigetes momentumnál pedig néztem egy nagyot. Az, hogy Christian jelent meg Lockenál, nagy wtf volt, bár őszintén szólva, Jacobnak jobban örültem volna:D Az ő megjelenése miatt egyébként feltételezhetjük, hogy az utolsó flessnél valahova a Ben-féle elforgatás utánra kerülhettek. Amin még nagyot néztem, hogy az időugrásokat az okozta, hogy beragadt a kerék:D Végülis ez volt a könnyebb út, hiszen így nem kellett nekik tudományos úton megmagyarázni.
A szigeten kívüli részekről nem lehet sokat mondani, legfeljebb annyit, hogy Ben jól meg****ta, hiszen már csak kb 46 órája van, hogy összeszedje Hurleyt, Sayidot, Kate-et, Aaront és talán még Franket is. Mondjuk Desmond nézése, mikor meglátta, hogy ki Faraday anyja nagy volt, szegény csóró, azt se tudta szerintem, hogy mi van. Összességében erre a részre adnék egy 8/10-et, hiszen az évadban volt már ennél jobb és a jobb eredményeket tartogatni kell a következő két reszre amik ütni fognak. Jobban mint ez.
Smokie is back in da haus - Lost(5x05)
2009.02.12. 21:49 muforlife
6 komment
Címkék: kritika sorozat lost 8outof10
A bejegyzés trackback címe:
https://habibarpult.blog.hu/api/trackback/id/tr16939958
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
P-ter 2009.02.12. 21:52:28
Az már kiderült, h minden mögött Zimmerman áll?:D
Isaking · http://habibarpult.blog.hu/ 2009.02.12. 22:11:44
Ezt most úgy írom hogy a balkezemmel takarom a kommenteket meg mindent és szabi plz holnap be tudod nekem hozni a hősöket meg a lostot?
orsko 2009.02.13. 21:11:34
Má ezt is kavarják össze-vissza. Nem értem hogy került oda jack apja. de mindegy. ki az a franc? és sun fiával mi van?
muforlife 2009.02.13. 22:33:47
1. jack apja a szigten "él", jacob kabinjában már nem egyszer lehettett látni lés ő mondta el Lockenak, hogy a szigetet el kell mozdítani. Odakerülnie meg valószínűleg azért sikerült, mert rá nem hat az idő, hiszen jacob kunyhója is össze-vissza ugrál térben-időben és hát ő ott lakik, ezért valószínűleg ő is
2. Frank a nagyhajú szakkállas, aki a nagyhajóval jött és a helikopterpilőta volt
3. Sunnak lánya van:D és éldegél, de Örs a rész elején szerepelt is:D
2. Frank a nagyhajú szakkállas, aki a nagyhajóval jött és a helikopterpilőta volt
3. Sunnak lánya van:D és éldegél, de Örs a rész elején szerepelt is:D