Elérkeztünk az eredet"monda" újabb részéhez, melyben a rap elődjének kifejlesztéséve foglalkozó három ember közül megismerkedünk a másodikkal is. Ő nem más mint Afrika Bambaataa. Róla már szerintem sokatok hallott. Ő is inkább DJ volt mint rapper, csakúgy mint az előzőek. De hát ebből alakult ki a rap. De lássuk is, ő mit hozott létre.
Amíg Herc a békés bulikra koncentrált addig Bronx másik kerületében még mindig a bandák uralkodtak. A Bronx River Houses nevű lakótelep a Black Spades területe volt. A folyó másik oldala a Puerto Rico-i banda, a Savage Skulls területe volt. Úgy tűnt ennek a háborúnak sosem lesz vége. Azonban a hetvenes évek elején egy új, karizmatikus vezető tűnt fel a Black Spades sorai között. Afrika Bambaataának hívták. Bambaataa a Bronx River lakótelep egyik toronyházának földszintjén nőtt fel a hatvanas években. Mind polgári nevét, mind életkorát szigorúan őrzött homály fedi, de amit tudni lehet, hogy a hetvenes évekre ő lett a Black Spades főnöke. A név, Afrika Bambaataa egy 1964-es film, a „Zulu-ból” ered. A film a Zulu törzs és a Brit Birodalom XIX századi csatározásairól szól Dél-Afrikában. Bambaataa életét alapvetően változtatta meg ez a film. Elhatározásra jutott, hogy véget vet a bandák közötti háborúzásnak és egyesíti a Bronx bandáit ezzel újra békét teremtve. Megalapította a Zulu Nation-t, melynek filozófiája a „béke, szeretet, egység és a szórakozás” lett. Bulikat kezdett szervezni a Bronx River közepén található közösségi házban, és addig amíg valaki békességben és tisztelettel jött, tárt karokkal várták. „A célom az volt, hogy annyi embert egyesítsek, amennyit csak tudok, hogy megállítsam az erőszakot.” Eleinte a Black Spades-ből kialakult új szervezetet a rivális bandák gyanúval fogadták, de ahogy egyre többen beszéltek a Bronx River-i bulikról, a békés hangulatról és hogy kötöttség nélkül milyen jól érzik magukat az emberek, a bandák sorra adták be a derekukat. Természetesen Bam mindezt nem érte volna el a zene nélkül. Míg Herc breakjeivel szórakoztatta a közönségét, Bambaataa eklektikus DJ szettjeivel hódított. A mára kánonná vált breakeken kívül a Kraftwerktől klasszikus Soul-on és Rhythm and Blues-on át a TV reklámokig mindent magába foglaló szettjei révén nyerte el a „Master of Records” címet. A Zulu Nation, mely öt alapító taggal indult lassan egész szervezetté fejlődött, saját szabályzattal, évenkénti gyűlésekkel, melynek mára tagjai vannak az egész világon Japántól az Egyesült Államokig. Többek között nagymértékben neki köszönhető, hogy maga a műfaj kilépett a Dél Bronx toronyházainak és kiégett épületeinek árnyékából, amikor a Bronxot már kinőve a belvárosban kezdett bulikon játszani és szervezni, egy időre egyesítve még az akkori belvárosi Punk kultúrát a hip-hoppal. Valamit az egység nevében ő volt az, aki az első női MC-ket szerepeltette Sha Rock és Queen Lisa Lee személyében. Terve többé-kevésbé bevált, hiszen a késő hetvenes évekre a bandák helyét a különböző B-Boy csapatok vették át, akik immár békésebben, a tánctéren és a házak falain és a metró kocsikon vívták „csatáikat”.Afrika Bambaataa, a Zulu király