Elérkeztünk az utolsó előtti állomáshoz a rap eredetében. Na ez nem azt jelenti, hogy vége van. Rap van, volt és lesz is. És ezek már nagyon hasonlíatnak a maira. Hiszen csak huszon akárhány éve volt. Ha már Szabi (nem) szereti a Run DMC-t akkor most kicsit róluk is szólok. De lesz itt minden mi jó. Például az első fehér csapat is. De csak a tovább után.
A következő fontos állomás 1983. Ekkor adta ki a Run D.M.C. az "It's Like That" című kislemezüket, ami forradalmat indított el. Ez után az 1986-os „Raising Hell” követte, amint megtalálható az Aerosmith-szel közösen felvett számuk. Ez az album hozta meg az igazi sikert a Run D.M.C.-nek és a hip hopnak. A sikerhez nagy köze volt az MTV Yo és MTV Raps! című csak a Hip Hop zenével foglalkozó műsoroknak is, amelyek 1986-ban indultak. A csapat alapító tagját Jam Master Jayt 2002. október. 30-án meggyilkolták az Aerosmith és Kid Rock-kal közös turné befejezése után. A RUN-D.M.C., azaz Joseph "Run" Simmons, Darryl "DMC" McDaniel és Jason "Jam Master Jay" Mizell - teljesítménye példátlan:
● Az első rap zenekar #1 helyezéssel az R&B album charton
● Az első rap zenekar a Top10-ben a pop album charton
● Az első rap zenekar RIAA arany, platina és többszörös platina albumokkal
● Az első rap zenekar a Rolling Stone magazin címlapján
● Az első Grammy Awardra jelölt rap zenekar
● Az első rap videoklip az MTV-n
● Az első rap formáció a Saturday Night Live című műsorban
● Az egyetlen rap előadó az 1985-ös Live Aid-en
● Az első rap zenekar, amely sporttermékek gyártójával kötött szerződést
Akiket utánuk érdemes még megemlíteni az a Beastie Boys, az első fehér csapat. Kezdetben gátlástalan idiótizmusukkal, később kifinomultabb szövegelési és zenei technikájukkal hódítottak. A csapat 1981-ben 4 taggal alakult, de hamar 3 tagúra apadt. A hírnevet az 1986-os Licensed to III volt. Ezt 1989-ben követte a Paul's Boutique, 1992-ben Check Your Head, a '94-es III Communication, a '98-as Hello Nasty és a 2004-es To the 5 Boroughs. Utánuk a '80-as évek talán legextrémebb csapata – akiknek munkássága már átnyúlik a '90-es évekbe - a Public Enemy. A csapat nem csak egy szimpla RAP együttes volt, hanem szövegeik nagyon komoly mondanivalót hordoztak magukban. Általában politikai szövegeik voltak. Ezek mellett senki nem tudott szó nélkül elmenni, még ha valaki utálta is őket, de ez leginkább Amerikára vonatkozott. A Public Enemy feje Chuck D, akinek erőteljes hangja lehetővé teszi, hogy „meghaljják” az emberek a szövegeit. Neki köszönhetően olyan zenei forradalom indult el a rapzenében, hogy a bulizás gengszterkedés mellett a feketék szociális problémái is megjelentek a rapben. Mellette Flava Fav egy könnyedebb, mókásabb vonalat képviselt és ezt megjelenése is tanusította, hisz furcsa napszemüveget és a nyakában egy hatalmas faliórát hordott. A DJ-jük pedig Terminator X volt. Debütáló albumuk a Y! Bum Rush the Show volt, de az igazi nagy durranás az It Takes a Nation of Millions to Hold Us Back, Fear of a Black Planet és Apocalypse '91 volt. '92-ben a Greatest Misses, '94-ben Muse Sick-N-Hour Mess Age albumok buktak kritikailag és eladásilag is. Ezután már csak ritkán jelentkeztek. 1998-ban Spike Lee kedvéért felvették a He got game-t, ami filmalbum, de önállóan is jó. Az 1999-es There's a Poison Going On album visszatért a régi megszólalásukhoz. Legútobbi lemezük a Revolverolutionön új számok mellett élő zenék és rajongói mixek hallhatók.
És egy kis előreutalás holnapra: