A rendőrfeleség levele a lányához
Kedves lányom!
Lassan írom a levelet, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Már nem ott lakunk, ahol eddig laktunk.
Apád olvasta, hogy a legtöbb baleset otthontól 20 kilométeres körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk. Nem tudom megírni a házszámot, az előző lakók magukkal vitték, hogy ne kelljen a címűket megváltoztatni. De minden nagyon szép az új házban. Mosógép is van, habár nem működik valami jól. Bele tettem a ruhát, meghúztam a láncot, és azóta se láttam belőle semmit viszont. De azért nem rossz itt. A múlt héten csak kétszer esett. Egyszer három napig, egyszer meg négyig. Elküldtem a kabátot, amit kértél, de apád szerint a gombok miatt a csomag túl nehéz lett volna, így levágtam őket, és bele tettem a zsebébe. A bátyád valamelyik nap bezárta a kocsikulcsot. Nagyon aggódtunk, mert két órába tellett, mire engem meg apádat ki tudtak szabadítani a kocsiból. A nővérednek ma reggel gyereke született, de még nem tudjuk, mi, úgyhogy nem tudom megírni, hogy nagynéni vagy-e vagy nagybácsi. A szomszéd múlt héten beleesett a pálinkáshordóba, páran megpróbálták kihúzni, de hősiesen leküzdötte őket, és megfulladt. Három napig hamvasztották.
Különben nincs sok újság, minden megy a megszokott mederben.
Szerető anyád.
U.i. Akartam pénzt tenni a borítékba, de már le volt zárva.
Különben nincs sok újság, minden megy a megszokott mederben.
Szerető anyád.
U.i. Akartam pénzt tenni a borítékba, de már le volt zárva.