Na ez az a sorozat amit itthon (sőt, a nézettségét elnézve Amerikában is) szerintem egyedül én néztem végig (elvileg meg is kapta a kaszát, bár hivatsalosan talán még nem volt bejelentve), és igazából nem tudom miért, mert tényleg gyenge, de mégis van egyfajta hangulata, ami miatt vigyorogtam a nagyon gyenge poénokon.
Az mondjuk tuti számított, hogy a Brothers "fekaszitkom", én szeretem az ilyen típusú sorozatokat, meg úgy egyébént a fekete karaktereket (Scrubsból Turk az egyik kedvencem, akinek azért vannak nagyon tipikus feka jellemzői, megmodulásai). Igaz, itt pont nem ezek a tipikus poénok tetszettek, hanem inkább a karakterek miatt élveztem, egyszerűen hamar megszerettem őket. Ez pedig igaz a vendégszereplőkre (Snoop Dogg nagyon jó volt, azt a részt amiben szerepelt ki is tettem amúgy), és a mellékszereplőkre is, mint pl a terhes pultos csaj, aki hiába klisé, jó karakter, talán neki vannak a legnagyobb szövegei.
Amúgy nem egy nagy sorozat, elég gyengék a poénok, a "közönség" meg persze nevet rajtuk, és valószínű nincs még egy ember rajtam kívül, akinek tetszene a sorozat, de én mégis élveztem ezt a 13 részt. Mivel a Fox csatorna adta, ezért természetesen össze-vissza vannak a részek, de szerncsére ez egy szitkomnál nem nagy baj, csak azért észrevehető volt, és picit idegesített is.
Ez most 5/10, de ez nagyon szubjektív vélemény, ha objektívan nézem 2-3 pontnál nem érdemel többet, viszont egy próbát azért megér a sorozat, mert ha az első rész bejön, akkor a többi is tetszeni fog, utána ugyanis csak jobb lesz, a karakterek is elviselhetőbbek lesznek és talán a színvonal is emelkedik egy picit. Még így a végéra annyit, hogy a kaszának abból a szempontból lehet örülni, hogy a sorozatban volt pár jó színész (CCH Pounder, szerintem őt nem kell magyarázni miért - 4 Emmy-jelőlés ugye - és nekem Daryl Mitchell játéka is nagyon bejött, ő alakította a tolószékes testvért) és így legalább valami minőségi cuccban is láthatjuk majd őket.