Hmm, na ez gyors volt, meg is van az év első csalódása, ez a duplarész ugyanis közel sem volt olyan jó, mint amire az eddigi részek alapján számítottam.
Pedig jól indult, az első rész még összességében tetszett is, bár a Claire-es dolgokat kicsit sokáig húzták, viszont ez is kellett, hogy kialakuljon a rész végi helyzet, ami azért kárpótolt valamicskét. Bár a CGI itt eléggé gyenge volt, a háttér úgy nézett ki, mintha valami festményt tettek volna oda, de maga a jelenet szép volt, és a képesség is tetszett, legalább kitaláltak valami eredetit. Még idetartzoik, hogy a süket csajnak is elmagyarázták a képességét kicsit jobban, és nagyon úgy tűnik, hogy ő is Samuel oldalára fog állni, és ennek azért elég durva következményei lehetnek, főleg a "szirén" dolog miatt.
Amúgy ami a legjobb volt ebben a részben, az a Hiros szál, zseniális volt ahogy elkezdte sorolni azokat a geek dolgokat. Heroes-on rég röhögtem már ekkorát. Amúgy kár, hogy a 12-es részben elspoilerezték, hogy hova mennek Hiro-ék (bár csak egy pár másodpercig volt a képen, de azért egyértelmű volt), jobb lett volna azért, ha találgathatunk, és így ráadásul nem is fog akkorát ütni.
Már az első sem volt tehát tökéletes, a második rész viszont hihetetlen milyen gyenge lett. Azt ahogy Peter siratja a bátyját, ennél sokkal jobban meg kellett volna csinálni. A hősködésnek is ott az irodában kb semmi értelme nem volt, de legalább ez is le van tudva, és azért a vége, hogy megszerezte a repülést, az megint csak szép jelenet volt..
A Benett szálra nem pazarolnám az időt, elég gyenge volt, főleg azért, mert semmi nem történt, csak húzták az időt, Sylar és Samuel találkozása viszont tetszett, bár ennél azért nagyobb "csata" is lehetett volna. A csavar is meglepett, hogy nem a karneválban akar lenni Sylar, és első látásra érdekesnek tűnt az is, hogy Claire-t akarja, de így utólag belegondolva ez valószűleg csak azért van, mert Nathan tudata a testében volt egy jó darabig. Amúgy kíváncsi vagyok, hogy mi lesz az a bizonyos két oldal, amit Masi Oka is emlegetett, és hogy a Sylar-Claire-Peter hármasból vajon ki melyikre fog állni.
Most kemény leszek, ez a két rész kap egy 5/10-et, és ez főleg a 2. résznek köszönhető, ami úgy érzem "necessary evil" volt, le kellett tudni ezeket az unalamas sztorikat, és innentől újra olyan lehet a minőség, amilyet az évad eddigi részeiben megszokhattunk.