Na ez igen, valahogy így kellett volna folytatni a szünet után. Nem mondom, hogy tökéletes rész volt, de legalább normálisan foglalkozott a főszállal, és nem csak alibiből, mint az utolsó 2-3 rész.
A rész egyébként a Valentin-nap köré épült (ezt sajnos tudtam előre), de szerencsére jól nyúltak hozzá a témához, és még a főszálhoz kötés sem volt olyan erőltetett, mint mondjuk a tévévilágos részben a Trickster=Gabriel dolog. Maga az ügy - hogy mitől is halnak az emberek - sem volt rossz, de mivel még a múlt heti rész után belefutattam egy spoilerbe, hogy megint lesz egy lovas, ezért nem volt annyira meglepő. Bár, mivel nem tudom pontosan a nevüket, én azt elején még azt hittem, hogy Love lesz a lovas, de Cupid feltűnése után elég egyértelművé vált, hogy nem.
Amúgy csak nekem tűnt fel, hogy a rész gusztustalanabb volt, mint általában? Nem csak az egymás megevésére gondolok az elején (pont ettem közben persze...), de gyakorlatilag az összes lovashoz kapcsolódó dolog gusztustalan volt, még maga a színész is picit, bár ezt gondolom direkt csinűlták így. Mondjuk az előző, raj War után nem tudam miért egy ilyen öreg fószer volt a Famine, de hát ezt az írók jobban tudják. Ha viszont a Death-et, vagy a negyediket, valami kisgyerek fogja játszani, akkor nagyon mérges leszek.
Az elején azért is írtam azt, hogy ez a két rész valahogy jobban illett a főszálhoz, mert itt a szereplők ténylegesen közelebb kerültek az Igen kimondásához, Dean mindenképp, de Sammy-re is utalt a lovas. Amúgy ebből az utalásból nekem az jött le, hogy itt a démonvérnek lesz valami nagyon fontos szerepe az igen kimondásában, vagy ha nem is a vérnek, akkor a hatalomnak, erőnek, amit a vér ad Samnek. Egyébként a végén csak én hittem, hogy Dean már most kimondja az Igent? Már nagyon nem bírja szegény, én egyre biztosabb vagyok benne, hogy a Team Free Will elég durván el fog bukni.
A részben persze voltak negatívumok is, a legnagyobb talán az, hogy még mindig nem Death-tel foglalkoztak, hanem előhoztak inkább egy új lovast. Nem tudom ezzel mi a céljuk, de lassan már fel kéne tűnni az összes lovasnak (talán Istennek is?) és Detroit is jöhetne már, hiszen alig 8 rész van hátra, nem tudom hogy fogják így lezárni az egész Apokalipszis-szálat, félek, hogy nagy kapkodás lesz itt a végén. Főleg úgy, hogy a következő rész - ami egyébként csak Március 26-án lesz, mivel a sorozat most megint szünetre megy - megint egy büdös nagy filler lesz, legalábbis a promó alapján.
Az tehát, hogy merre megy tovább a sorozat, még mindig zavaros, de ha ettől eltekintenünk, ez azért egy élvezhető rész volt, 8/10. Supnatban rég volt már olyan, hogy a 20. perc után csak a legvégén néztem rá az órára, mikor már csak 2-3 perc volt hátra, ez pedig általában jó jel a sorozatoknál.