Azt hiszem, megvan az új kedvenc sorozatom. Komolyan nem tudom hova lehet fokozni a dolgokat, de valahogy minden héten sikerül az íróknak valami még megdöbbentőbb, még nagyobb wtf-ot bedobni.
A legdurvább az, hogy szinte mindig van valami olyan tényező, ami egyedivé tesz az aktuális epizódot. A 13-asban újra kaptunk flashbackeket, melyekben megtudhattuk, hogy Damon miért nem bízik Stefanban, és azt is, hogy Katherine-t hogy kapták el Mystic Falls lakosai még 1864-ben. Amit viszont nem értek az az, hogy Katherine-nek mikor volt ideje átváltoztatni Stefant és Damont? Azt már a 6. részben láthattuk (vagy ha nem is láttuk, kiderült), hogy ő változtatta őket vámpírrá, de az új flashbackek után valahogy nem áll össze nekem a kép, hiszen most még nem voltak vámpírok a Salvatore-tesók. Ezért is gondolom, hogy lesz folytatása a flashbackeknek (a 14- rész után végképp ezen az állásponton vagyok), ahol még kiszabadulnak a vámpírok, a templomba zárás előtt.
A 13-asban még érdekes volt látni, ahogy Stefan és Alaric "szövetséget" kötnek. Ebben a jelenetben nekem már önmagában az is wtf volt, hogy Alaric ilyen simán elmondta Stefannak, hogy mit is csinált utóbbi bátyja, de az igazi meglepetés még csak ezután jött, Alaric ugyanis nem látta, hogy Damon meggyilkolta a feleségét, csak annyit, hogy eltűnt vele. Ez pedig, azt figylembe véve, hogy a nő nagy valószínűséggel Elena anyja, eléggé nagy wtf. Sőt, ha az 14. részben történteket is nézzük, akkor még nagyobb. Nyugi, most már rátérek arra az epizódra is.
Ami a legjobban tetszett a 14-es részt illetően az az, hogy érzezni lehetett, ez után a rész után szünet lesz. Én mindig is szerettem, ha így írják meg a részeket, mert szünetre menni egy bűngyenge, filler résszel nagyon nem jó ötlet, és "nem is illik", de szerencsére a Vampire Diaries-nél ilyen részekről nem is nagyon beszélhetünk mostanában.
Na szóval, a rész a sír (ahova Katherine is be van zárva) kinyitása köré épült, és ez engem eléggé meglepett, nem hittem, hogy ilyen sokkal a finálé előtt meg fog történni a dolog. Persze végül is nem is történt meg, legalábbis az nem, amit Damon akart, Katherine ugyanis sosem volt a sírban, hanem vígan éldegél valahol, mondjuk Chicagoban (itt látták utoljára). És így az, hogy Damon látszólag nem ölte meg Alaric feleségét (aki ne feledjük, nagy valószínűséggel Elena anyja, ami azt jelentené, hogy Katherine leszármazottja) még nagyobb wtf, hiszen... konkrétan nem tudom miért az, de ha tényleg nem ölte meg, hanem mondjuk átváltoztatta vámpírrá akkor jó lenne tudni például azt, hogy a nő tud-e Katherine-ról. Van egy olyan érzésem, hogy ez az évad utolsó harmadának elég fontos eleme lesz.
Érdekes amúgy, hogy mióta visszajött a szünetről a sorozat, Damont egyre inkább jófiúnak próbálják meg beállítani az írók, és a Damon-Elena kapcsolatot (?) is elkezdték építgetni. Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy nem lesz ebből semmi komoly, inkább csak barátok lesznek, de így is mindenképp érdekes. Bár így, hogy Damon rájött, Katherine él, és le sem szrja a sráct, ki tudja mit fog csinálni. Persze ha igazán szereti őt, akkor nem adja fel a keresését, de amilyen letört volt a rész végén, én nem vagyok abban biztos, hogy erőltetni fogja a dolgot, sőt, én inkább valamiféle boszzút tudnék elképzelni (persze ehhez is meg kell keresni a csajt, de értitek:).
A halottak száma amúgy megint nőtt (2 legalább volt), és a 14-es végén lévő halál megint elég nagy volt, és ez is azt jelzi, hogy itt tényleg nincs senki biztonságban. Mondjuk vannak páran, akiknek nagyobb az esélyük a halálra (vendégszereplők + Matt, Caroline, Tyler - wtf, utóbbi miért van állandó szereplőnek írva), de azért a többieknek is van félnivalójuk.
Úgy látszik Jeremy-t is elindították azon a szálon, amit én már a 11-es résznél jósoltam, tehát, hogy Alariccal együtt ő is fogja a vámpírokat vadászni. Mondjuk most konkrétan nem tudni mi van vele, mire emlékszik, de az azért elég árulkodó volt, hogy neten rákeresett a vámpírokra. Oké, ebből nem következik egyből, hogy ő is Van Helsing lesz, de az írók már korábban lenyilatkozták, hogy Alaric elég nagy hatással lesz Jeremy-re, és ez akár azt is jelentheti, hogy ők ketten összeállnak. Érdekes szál lenne mindenesetre, és az esély meg van rá, mivel az Alaricot játszó színészt előléptették állandó szereplővé, tehát tovább fog maradni, mit azt eredetileg akarták az írók.
Pont most olvastam olyat, hogy valaki az akciót hiányolja a sorozatból az utóbbi időben, de hát könyörgöm, ez a CW, itt nincs annyi pénz, mint, teszem azt, a Hősök 1. évadánál volt. Meg amúgy is, ha így is ki tudják tölteni az időt érdekes sztoriszálakkal, akkor minek a harc, meg az akció? Na mindegy, nem akarok ebbe belemenni, az a lényeg, hogy nekem tetszett, és tényleg semmi negatívumot nem találtam bele. 9/10, a Chuck mellett egyelőre a The Vampire Diaries 2010 sorozata.