Két nap telt el a rész leadása óta, és Ryan Murphy, a sorozat készítője, máris arról beszél, hogy ősszel szívesen csinálna még egy Madonna-epizódot. Állítólag már beszélt is Madonna embereivel, akik azt mondták, hogy az énekes benne lenne, ez persze nem csoda, hiszen ilyen istenítést, mint amit a keddi részben kapott Madonna, ritkán látni. Amúgy 6 zene lenne a következő részben, és elvileg a rajongók szavazhatnak majd a FOX oldalán, hogy melyik számokat szeretnék a sorozatban hallani, látni.
A rész soundtrackje amúgy lazán vezeti az eladásokat iTunes-on, én egy kicsit félek is, hogy ez lesz majd a sorozat veszte, hogy túlságosan rámennek az eladásokra, és teletömik a részeket zenei betétekkel, ezzel elvéve az időt a tényleges történésektől. Ez a szavazás sem épp azt támasztja alá, hogy van valami konkrét elképzelésük az íróknak, és az sem, hogy jövőre 3 új szereplőt is egy külön műsor keretében fognak kiválasztani (erről már írtam régebben). Persze amíg ekkora a hype, a FOX nem fog leállni, és meg fogja próbálni a lehető legtöbb pénzt kifacsarni a sorozatból, egyes emberek meg be is nyelik ezt. Mondjuk, amíg a sorozat jó, ez senkit sem fog érdekelni (utolsó két epizód vegyes kritikákat kapott, a legtöbb ember gyengének tartotta a visszatérést, de sokak szerint bűnrossz volt mind a kettő. Nálam egy-egy az állás egyelőre, majd a 1x16 lesz a vízválasztó, abból fog kiderülni, hogy feláldozták-e a történetet, a több pénz kedvéért).