What the fuck is going on here? De komolyan, ez most mi volt? Furcsa volt nagyon, egyelőre nem tudom eldönteni, hogy jó értelemben-e, de azt már most leszögezem, hogy a Happy Town érdekes, és izgalmas sorozat. Az más kérdés, hogy jó is-e.
Az alapkoncepció akár már a címből is kitalálható, és elég nagy klisé: van egy kisváros, ami ránézésre boldognak tűnik, de ha közelebbről megnézi az ember, akkor sötét titkokat találhat. Búú. A legnagyobb titok - ami nem is az igazából, inkább csak nem szabad róla beszélni - az a Magic Man története, aki 12 évvel ezelőtt kezdte ténykedését a városban, és 7 keresztül, minden évben elrabolt valakit, úgy, hogy sosem találták meg az illetőt. 5 évvel ezelőtt, valamiért leállt a csávó, és azóta happy a város, hiszen ez idő alatt egy komolyabb bűntény sem történt. Egészen mostanáig, és itt kapcsolódunk be mi is a történetbe.
A sorozatról nem sok jót lehet elmondani, és mégis, ahogy már írtam a bevezetőben, izgalmas, és engem érdekel a folytatás. Talán azért, mert minden jelenetben történt valami, mindig volt valami furcsaság, apró wtf, ami miatt, egy jeleneten kívül, egy percre sem ült le a rész, nem vált unalmassá. Emellett még pozitívum a színészi gárda (Sam Neill - Crusoe, Amy Acker - Angel, Dollhouse, M. C. Gainey - Lost, Robert Wisdom - Prison Break), bár az igazat megvallva, az említett színészek közül senki sem alkotott emlékezetest.
Negatívum az már több van, nem is tudom, hol kezdjem. Ja, ami a leginkább idegesített, az az, hogy a város már a rész elején sem volt boldog, egyből a dolgok közepébe vágtak. Nekem jobban tetszett volna, ha szép lassan kezdik kibontani a sztorit, és az első részben még alig tudunk meg valamit, de nem így történt. Ebből a szempontból kicsit csalódás volt a sorozat (pedig az előzetes kritikáknak köszönhetően nagggyon alacsonyak voltak az elvárásaim), de aztán ahogy telt az idő, belenyugodtam ebbe, és ez valamilyen szinten pozitívummá vált nálam.
A pilot többi eleme viszont szörnyű volt: a párbeszédek nagyon gagyik, főleg mikor poénkodni próbálnak, a karakterek iszonyat nagy klisék, és egyelőre egyik sem érdekes, nem szerethetőek. Ezek mellett, túl sokat dolgot akartak beletenni ebbe az egy részbe az írók, és így van olyan (elvileg) főszereplő, aki 3 darab jelenetet kapott, és azokban sem kellett igazán beszélnie. A színészi játék is - ahogy már írtam - átlagos, nem nagyon erőltették meg magukat.
Nekem a kisvárosi hangulat is hiányzott, és ez annak is köszönhető, hogy - ha jól emlékszem - összesen két darab jelenet játszódott a város utcáin. Persze mondhatjuk, hogy a sztorira koncentráltak, de mi másból lehetne látni, hogy egy kisvárosról van szó, mint annak mutatásából. Arról pedig nem is beszélek inkább, hogy milyen nevetséges melléksztorikat írtak, mint például a Rómeó és Júliás szerelmi szál.
És mégis, nekem tetszett a pilot, simán nézném a második részt. Tudom, hogy gyenge a sorozat, és megértem, miért kritizálják, de én érdekesnek találtam. A pontszám csak 5/10, de adjatok neki egy esályt, mert összesen csak 8 rész lesz az évad, és véleményem szerint le is zárják a sztorit teljesen - ha nem az szpó, mert borzasztó nézettséggel nyitott.