Gyengébb volt a rész, mint a múlt heti, ezt el kell ismernem, de még így is jó nagyon a sorozat, simán a legviccesebb 40 perces.
Úgy ráadásul, hogy Sue ebben az epizódban csak két jelenetet kapott, bár az igaz, hogy mind a kettő vicces volt. A legjobb beszólás mégis Brittany szájából hangzott el, mikor Kurt apja mondta, hogy védekezzenek, erre megkérdezi, hogy mire gondol, riasztóra? De neki sem az volt az egyetlen jó beszólása, a rész telis-tele volt jó idézetekkel, nehéz volt címet választani a kritikának.
A mai részben végre foglalkoztak azzal is, hogy 1 hónap és regionals, sokak ezt nem értették a sorozatban, hogy miért nem készülnek a nagy eseményre, miért nincs róla szó. A Vocal Adrenaline-ról viszont még mindig nem tudunk semmit, pedig a szünetben az okozott óriási hype-ot a sorozatnak (legalábbis a külföldi bloggerek körében), hogy megszerezték Idina Menzelt a sorozatnál, a Vocal Adrenaline főnökének szerepére.
A zenék most nem voltak annyira ütősek, mint múlt héten, de legalább jól voltak előadva, Mercedes és Kurt szólói nagyon ott voltak. Santana éneklése viszont nem tetszett, bár igaz, hogy ez még csak az első próbálkozása volt, a második évadra valószínűleg belejön majd. Azt viszont most is el lehet mondani, hogy a sztori miatt voltak a zenék, és nem fordítva (az utolsó dalt leszámítva).
Azt is el kell ismerni, hogy az évad második felében sokkal komolyabbak a történések, mélyebbek a karakterek, súlyosabb a dráma, és ami a legfontosabb, nem foglalkoznak a nevetséges terhesség-szállal. Még Quinnél sem, aki pedig tényleg terhes. Viszont pont az ő karaktere az, amelyikkel nagyon jól bánnak az írók, szép lassan terelgetik őt a jó úton, már a múltkor is megnyílt, mikor kiderült, ő írta a listát, és most is segített Mercedes-nek, annak ellenére, hogy pár hónapja még utálták egymást.
Gondolkoztam azon, hogy eggyel kevesebb pontot adjak-e a résznek, de a kritika írása közben arra jutottam, hogy ez is megérdemli a 8/10-et. Persze lehet csak a gleek beszél belőlem, de szerintem ez a rész is azt bizonyította, hogy a Glee az idei év egyik legjobb újonca.