Ehh. Kettős érzéseim vannak a résszel kapcsolatban, de igazából nem tudom megmondani, hogy miért. Spoileresen azért megpróbálom.
Nem volt rossz rész, ezt szeretném leszögezni. Sőt, mint sorozatzáró, majdnem tökéletes volt. Sam és Dean testvéri szeretete itt csúcsosodott ki, és végül is erről szólt a sorozat 5. évadon keresztül. Mikor meglátta a kocsiban a kiskatonát, na, az óriási volt, főleg utána a montázzsal. És igen, nekem Chuck narrációja is tetszett, kreatív megoldás volt, és, annak ellenére, hogy tudtuk, a kocsinak lesz valami szerepe, nem lehetett (vagy nehéz lett volna) kitalálni, hogy mi az.
Az is jó húzás (lett volna), hogy Dean happy end-et kap, hiszen megérdemli. Jobban megérdemelte, mint Sam, pedig (látszólag) a kisöcsi hozott nagyobb áldozatokat. Michael és Lucifer beszélgetése is beleillett az egész családi drámába: egyikük sem akarta igazából a harcot, de apjuk parancsára meg kellett tenniük. Vicces volt amúgy az a jelenet, mert pont azon gondolkoztam, hogy miért is harcolnak, erre Luci is megkérdezi.
Castiel visszatérése is kellett, megérdemelte az angyal, és Bobby is, hogy feléledt. Persze bele lehet kötni, hogy minek kellett a két kamuhalál, de én örültem, hogy visszahozták őket, mert így volt drámaibb a dolog. Kérdés persze, hogy Kripke eredetileg is így tervezte a finálét? Így, hogy ez a két karakter is túléli a történéseket?
Véléményem szerint nem. És pont ezért nem tetszett a rész. Egyszerűen látszott rajta, hogy sorozatzárót akartak, de a csatorna kérésére belenyúltak egyes dolgokba. Az, hogy Cass visszatér ezek után a mennybe, az teljesen karakteridegen tőle, és a végén Sammy megjelenésén is látszott, hogy utólag írták oda. Persze lehet, hogy Sam csak egy szellem, és akkor illett volna a sorozatzáróba is, de azt szerintem konkrétabban jelezték volna az írók (mondjuk átlátszó Sam, vagy ilyesmi), így viszont simán lehet, hogy kiszabadult Lucifer, de olyat is olvastam, hogy Sam démon lett, mert az angyaloknak eddig még nem égett ki a lámpa.
Nem mehetek el az Isten-kérdés mellett sem. Én nem tudom honnan jött, a rész közben eszembe sem jutott, de mindenki ezt mondja, van, ahol már tényként kezelik a feltételezést, hogy Chuck, a próféta, Isten. Talán az eltűnés miatt gondolják? Én azt úgy értelmeztem, hogy, mivel Sam és Dean "története" lezárult, az ő munkája befejeződött, és mivel túl sokat tud, az angyalok, vagy akár maga Isten, valahogy eltakarították őt.
De ahogy egyre többet gondolkodok a dolgon, úgy érzem egyre jobban, hogy akár még igaz is lehet a feltételezés. A narráció nagyon árulkodó, és az is, hogy Chuck nem segített Deannek, mikor az felhívta, pedig akkor már tudta a próféta, hogy a kocsi fogja a világot megmenteni. Persze lehet attól félt, hogy ha elmondja neki, akkor megváltoztatja a dolgokat. Az viszont szintén gyanús, hogy Chuckot egyáltalán nem mutatták az utóbbi 10(?) részben, pedig azért az ő segítségével kicsit könnyebb dolga lett volna a tesóknak.
Ezt sajnálom amúgy, hogy egy ilyen drámai rész után, az ilyen "jelentéktelen" dolgokon kell agyalni, mint hogy Chuck volt-e Isten. Egyszerűen nem kéne, hogy kérdés, lezáratlan szál, maradjon a finálé után. És itt most nem csak erre gondolok, hanem Sam megjelenésére és a Death-Dean párbeszédre is az előző részből. Nem mondom azt, hogy nem működne a rész, ha nem lenne folytatás, mert nem olyan nagy kérdések. De épp ez az. Nem kéne, hogy legyen folytatás. Így lenne kerek egész a sztori. Nem az Apokalipszis, Isten, Lucifer szálra gondolok, hanem a testvérek sztorijára. Mert annak, ez a rész tökéletes lezárás lett volna. Így viszont... Félek a folytatástól.
És azt mondom, hogy ha már folytatják a sorozatot, akkor ennél valami zúzósabb évadzáró is lehetett volna. Ha már ennyire el akartak jutni a harcig, akkor legalább elkezdhették volna. Persze tudom, hogy nincs rá sok pénz, de ha a pogány istenes részben volt rá, akkor miért nem tudtak erre spórolni? Ott simán ki lehetett volna hagyni a harc látványos elemeit, itt viszont kellett volna szerintem. Ha már folytatják a sorozatot...
Így, hogy folytatják, nekem kevés az Apokalipszis-sztori. Gyenge volt a befejezése. Ha ez lett volna a lezárás, akkor leszrnám az egészet, de így nem. És ez az egész évadra elmondható. Ha most a sorozatzáróról írnék, akkor el lehetne felejteni az évad gyengeségeit, így viszont nem tudom. Nem tudok elsiklani a felett, hogy az évad második felében, kaptunk vagy 6-7 filler részt. A felett sem, hogy a főszál, gyakorlatilag abból állt, hogy a srácok megszerezték a négy gyűrűt. Ez 3 rész. Ha beleszámolom Death eljövetelét, akkor 4.
Nem tudom elnézni nekik azt sem, hogy az Apokalipszisból SEMMIT sem mutattak. Az a 30 másodperces tévéadás nekem kevés volt. A chicago-i vihar is, még akkor is, ha ott azért tényleg megvolt a világvége-hangulat. Azt sem bírom megérteni, hogy a lovasokat miért nem bírták mutatni az évad végén. Attól még, hogy levágták a gyűrűjüket, War és Pestilence is túlélték (szerintem Famine-t sem ölték meg), és az erejük gondolom nem a gyűrűben volt.
Persze volt pár ütős rész az évad során. A pogány istenes; az előző; mikor Dean a jövő utazik; mikor a tesók a múltba utaznak és a kedvencem, mikor Gabriel bezárja a tesókat a "tévé világába". De ez csak 5 rész, a 22-ből. Legjobb esetben is, 7 jó rész volt az évadban. Az pedig édeskevés. Egyszerűen gyengék voltak a monster-of-the-week részek. És így, hogy nincs vége a sorozatnak, az ember nem felejti el ezeket. Ha ez lett volna a sorozatzáró...
Áhh, abbahagyom a "sírást". Elnézést kérek azoktól, akiknek tetszett az epizód. Az évad nálam 6/10, az évadzáró pedig, így, csak 7/10. Szeptemberben meglátjuk, hogy jó ötlet volt-e folytatni. Remélem bebizonyítja a sorozat, hogy igen.