HabiBárpult

Ha egyszer összeállítanak majd egy listát a sorozat legrosszabb epizódjaiból, a Crippled Summer nevezetű minden bizonnyal ott lesz az élmezőnyben. Fizikai fájdalmat okozott a rész végignézése. Nem viccelek.

Pedig az egyik alapötlet nem is volt rossz, Toweley egy érdekes karakter, és az is tetszett, hogy drogfüggő lett, de egyszerűen túl sokáig húzták a poént. A zene, a kiírások az elején még viccesek voltak, a végén már inkább idegesítőek. Egyedül Cartman volt raj, mikor az interventionön is a zsidókat kezdte el szidni, de igazából ez is olyan poén, ami már kezd fárasztó lenni, mert minden részben ellövik.

A másik szál viszont borzalmas volt, sosem szerettem se Jimmy-t, se Timmy-t, itt pedig nagyon úgy tűnt, hogy rajtuk lesz a hangsúly, mivel ez egy hátrányos helyzetűeknek kialakított táborban játszódott. Nem így történt, Jimmy kapott egy nemezist, aki SZÁNALMAS volt, a sidekick-jével együtt, ráadásul végig ugyanazokat a poénokat tolták itt is. Náluk csak az volt szánalmasabb, ahogy a két sztorit összekötötték, mikor a táboros szálban arra használták a kiírásokat a drámai zenével, hogy a "poénokat" magyarázzák, ott majdnem kikapcsoltam a részt.

Áhh, nem is akarok erről többet beszélni, nagyon szr volt. Ha nem lenne ennyire a popkultúra része a sorozat, valószínűleg már el is kaszáltam volna. Persze néha még mindig összejön az íróknak néhány jó rész, de ha hétből csak kettőt lehet élvezni, az nem valami jó arány. 2/10.
 

Ritka az ilyen, de a Romantically Challangednek sikerült a második részre is viccesnek, szerethetőnek maradnia, és a pilot egyik legnagyobb hibáját is orvosolták a 2. részre.

Azért kezdtem ezzel a kritikát, mert a legtöbb aláröhögős szitkomnál (számomra) el szokott veszni a varázs, a második epizódra. A Romantically Challangednél viszont nem ez történt, sőt, ez a rész talán még jobban tetszett, mint a pilot. Ennek talán az az oka, hogy Alyssa Milano karaktere kicsit a háttérbe szorult, és mikor ő szerepelt, akkor sokkal viccesebb volt, mint az előző részben.

A többiek egyszerűen megmaradtak olyan jónak, mint múltkor, és a szőke csaj - aki a pilotban alig szerepelt - is sokkal jobb volt, így, hogy ő kapta végül is a főszerepet az egyik szálban. E rész alapján amúgy úgy tűnt, hogy Alyssa Milano nem lesz annyira főszerepben, hanem egyenlőek lesznek a karakterek. Persze lehet, ez csak most jött ki így, de mivel nem igazán van fősztori, akár az is megeshet, hogy minden részben máson lesz a hangsúly.

2 rész után most már a sorozat humora is kezd kialakulni, úgy tűnik, főleg fizikai lesz, szexuális utalásokkal, és az állandó poénforrás, a karakterek romantikus kalandjai lesznek. Vagy nem, de két rész alapján így néz ki, és nekem ez egyelőre bejön, nálam ez a rész is 7/10.

Két hete leköszönt Spartacus 1. évada, de nem sokáig maradt üresen a péntek esti idősáv, a Starz kábelcsatornánál, múlt héten ugyanis visszatért a csatorna partiszervezős komédiája, ami egyébként a tavalyi év egyik legjobb szitkomújonca volt.

A sorozatról nem nagyon írtam még, tehát mielőtt belevágnék a második évad nyitóepizódjának "elemzésébe", pár szó a Party Downról. Az alapkoncepció az, hogy vannak ezek a partiszervezők, de egyiküknek sem ez az igazi munkájuk, mindegyik valami színész, zenész, vagy író, de amíg az "igazi karrierjük" nem indul be, addig valahol dolgozniuk kell. Minden rész egy parti szervezése köré épül, és van egy nagyon halvány romantikus főszál, de nem több, mint más szitkomoknál.

A sorozat írója Rob Thomas, aki a Veronica Marsot készítette/írta, ennek köszönhetően sok Veronica Mars-színész feltűnik a sorozatba, még maga Kristen Bell is. A Party Down persze közel sem olyan érdekes, okos, talán még csak nem is olyan vicces sorozat, mint a VM, és nem látunk olyan színészi teljesítményeket, mint ott, de mégsem rossz sorozat, van benne valami, ami miatt mosollyal az arcán nézi az ember, még a néha nyomasztó hangulat ellenére is. Nem tudom, hogy miért van ez, talán mert az egész sorozat hihetőnek, valóságosnak tűnik, talán a karakterek, a nem tipikus humor, talán az ismerős, szerethető színészek miatt. Vagy lehet, hogy ezek összessége az ok, mindesetre a Party Down első évada nekem nagyon kellemes meglepetés volt, így vártam már a másodikat nagyon (és mégsem néztem meg a preaired részeket - egészen mostanáig -, pedig kettő is volt).

Az új évad 9 hónappal az első után játszódik, és nagyjából semmi nem változott, a csapat tagjai ugyanazok maradtak. Jane Lynch távozott ugyan a Glee miatt, de jött helyére Megan Mullaly (Will & Grace), akinek a karaktere nekem nagyon nem jött be az első részben, de talán csak azért, mert túl sokat szerepelt, és háttérbe szorította például Ryan Hansent.

Jane Lynch karakterén kívül még ketten hiányoznak az epizód elején, de a rész alatt szép lassan visszaszivárognak ők, és visszakapják a régi munkájukat. Nekem amúgy ez volt a másik negatívum, elég ötlettelen módon hozták vissza ezt a két karaktert.

Viszont a két negatívumot leszámítva a rész teljesen azt hozta amit az első évad alapján vártam. A hangulat és a humor megint megvolt, és nagyon örültem, hogy újra láthattam ezeket a színészeket játszani, főleg Lizzy Caplant, aki az első évad óta egyik kedvenc színésznőm. Még szerencse, hogy van még egy preaired rész, mert 25 perc alatt úgy elkapott a hangulata, hogy most akár 5-6-ot is megbírnék belőle nézni. 8/10 a kezdés.

Megvolt a duplarész, a baj csak az, hogy a megnézése után egy dolog maradt meg bennem: vajon poén volt a cenzúra, vagy tényleg a fenyegetések miatt lett kisípolva a fél epizód?

Végül arra jutottam, hogy egyedül a Mohamed név kicenzúrázása volt a fenyegetés következménye. Az ugyanis elég érdekes, hogy a végén a teljes monológot kisípolták, pont azokat a részeket meghagyva, amivel viccesen jött ki a dolog. Persze amíg nem tudjuk mi volt az eredeti szöveg (ha volt egyáltalán) addig nehéz megállapítani, de én akkor is úgy gondolom, hogy ez a poén része volt. És az is, hogy Mohamedre rátettek egy nagy fekete kockát, ugyanis később Tom Cruise karaktere is megkapta ezt a kockát, miután átvette Mohamed "szupererejét", azt, hogy nem gúnyolhatják ki, nem mutathatják tévében. Ezt tuti viccnek szánták, ugyanis akkor került le a cenzúra Tom Cruise-ról, mikor Stan kigúnyolta őt, és másképp nem is lett volna vicces a dolog.

Hogy magáról a részről is beszéljek, én annyira nem találtam rossznak, mint a hardcore SP-fanok, bár tény, hogy 200. epizódhoz képest elég semmilyen volt. Az egyetlen wtf akkor volt, mikor kiderült Cartman apjának kiléte, na itt sikerült rendesen meglepniük, bár pont azt a részt nem láttam, amiben a csávó előzőleg szerepelt.

A Cartman szálon kívül viszont elég unalmas volt, a celebek és a vörösök csatája nem fogott meg, és a Super Fun Time-os csapat sem szállította a poénokat. Talán az volt a baj, hogy túl sok sztori volt egyszerre, és egyiket sem tudták igazán kibontani. Valahogy mindig azok a részek a jobbak, amelyekben egy konkrét jelenséget fikáznak, parodizálnak, most viszont ilyen nem volt, a túl sok sztoriszál miatt. Azért a 6/10-et megkapja tőlem (már csak az apa kiléte miatt is), mert annyira rossznak nem éreztem, de nevetni sem lehetett rajta.

Az az igazság, hogy nem sokat lehet elmondani a félévadzáró után írt kritikámhoz képest. Vannak vicces pillanatai, és egy nagyon vicces karakter, de ezen kívül közepes szitkom az Acidentally on Purpose.

Talán az a baj, hogy Davis mellett (aki a képen is látható) nem nagyon vannak vicces karakterek, egyedül Billie-nek, a főszereplőnek, vannak még jó pillanatai. A többiek viszont inkább idegesítőek, főleg a skót csaj, bár ő lehet csak az akcentusa miatt. Az viszont gáz, hogy a férfi főszereplő ennyire gyenge, nem tudom, hogy erről a színész, vagy az írók tehetnek, de szerintem még egy poénja nem volt a sorozatban. Vicces karakterek nélkül pedig sosem lesz vicces egy sorozat.

Viszont az még mindig igaz, hogy legalább a főszál halad előre, itt az évadzáróban a gyerek is megszületett, és lassan valószínűleg össze is házasodik a két főszereplő. Tetszett az is, hogy nem volt meg ez az összejönnek-nem jönnek össze kavarás a főszereplők közt, hanem egyből összehozták őket.

A finálé duplarész amúgy elég felemásra sikerült, az első rész borzalmas volt, a második viszont nekem tetszett, jó ötlet volt kicsit megkavarni a szülést ezzel a rendőrségi üggyel. Nekem amúgy ebből is az jött le, hogy az íróknak vannak nagyon jó húzásaik, de valahogy nem tudnak annyira viccesek lenni, mint az egy ilyen típusú szitkomban szokás. Talán aláröhögés nélkül, egy másfajta humorral jobban működne a sorozat.

A hibái ellenére (sajnos) annyira nem lóg ki a CBS-es szitkomok közül, az évadban az összes (kivéve a Rules of Engagement, és talán a Big Bang) nagyjából ilyen szinten mozgott, sőt, nem egy volt, ami nekem kevésbé tetszett. Nálam egy erős 5/10-et kap, semmiképp sem ajánlanám megnézésre, még szitkomrajongóknak sem. A sorozat sorsa amúgy erősen kérdéses, a Gary Unmarried-New Adventures of Old Christine-Accindentally on Purpose hármas közül ennek van a legkisebb esélye a túlélésre, és legalább egynek biztosan mennie kell majd, ezek közül.

Na, ki akart apokalipszist, meg Lucifert látni? Best.Episode.Ever? Tovább után, mert itt most vannak spoilerek.

Na valahogy így kellett volna visszatérni a múlt héten, óriási volt az epizód.

Persze mondhatnánk, hogy ez csak a rengeteg ismerős Madonna zene (7-8 volt legalább) miatt volt, de nálam ez nem sokat számított, talán ha két zenét felismertem. Viszont, a múlt héttel ellentétben, most majdnem az összes zenés rész perfekt volt, nagyon jól énekeltek, táncoltak, és biztos vagyok benne, hogy ezek közül többre is emlékezni fogok később. Az évad első felében egyébként minden részben volt legalább egy felejthetetlen zene, de a 14-esből már most nem emlékszem egyre sem.

A zenék, és ezek előadása mellett, a múlt heti rész másik nagy hibáját, a történetvezetést, a sztorit is rendbe szedték. Először is lassítottak a tempón, majd bedobtak pár kisebb csavart, a szüzességeket illetően (ez furán hangozhat, de a jelenet nagyon jó volt, főleg a zene miatt), és a Glee-klub is üdvözölhetett egy új tagot, fő ellenfelük, a Vocal Adrenailne "male lead"-jét, aki nagy valószínűséggel csak kémkedni ment oda. Érdekes amúgy, hogy ilyen simán bevették őt a klubba, persze ez a Glee, szóval... Ennek ellenére ez most nem tűnt annyira hülye húzásnak, nem húzott fel a rész közben, sőt, az évad első felében történt terhességes zagyvaságok után, egyenesen értelmesnek tűnt.

A rész amúgy tele volt jobbnál-jobb egysorosokkal, Sue Sylvester nagyon elemében volt, és a két dumb cheerleader is hozott pár vicces pillanatot. Őket amúgy durván előtérbe hozták az írók (még énekeltek is), valószínűleg rajongói nyomásra, és ezzel nincs baj, teljesen jó karakterek, csak az a kár, hogy ezzel a lépéssel Quinn és Puck kicsit a háttérbe szorulni látszik.

Az epizód fontos pillanata volt még Jane Lynch (ő játssza a sorozatban Sue-t) első éneklése a Glee-ben (a Vogue-ot adta elő), ami zeneileg nem lett a legjobb, nincs olyan hangja, mint a többi színésznek a sorozatban. A hozzá készített videó viszont zseniális volt, még úgy is, hogy nem saját ötleten alapult, hanem az eredeti videót másolták be. Még Sue karakteréről annyit, hogy talán az ő szerepét írták meg a legjobban, ebben az epizódban, teljesen értelmes volt, hogy Madonna a példaképe.

A rész tehát hatalmas volt, az egyik legjobb a sorozatban, a 9/10-et meg is kapja nálam, az ujjongással, meg pezsgőbontással viszont még várnék, mert két ennyire eltérő epizód után bármi jöhet (épp ezért jövő héten is lesz kritika).

Kezdenek összeérni a szálak, a szigeten és az ALT-ban is, és a sorozat tempóját is feljebb kapcsolták pár fokkal. A kérdés csak az, hogy miért kellett erre az évad 13. részéig várni? Spoilerekkel a tovább után.

Hányattatott sorsú sorozat a Romantically Challanged, rengeteget tologatta az ABC Alyssa Milano (Charmedben volt 7 évadon keresztül főszereplő) szitkomját, és többször  úgy állt a dolog, hogy nem lesz semmi a sorozatból, de végre itt van, és az elvárásokhoz képest (ami kb 0 volt) egész jól sikerült, több helyen is lehetett rajta röhögni.

A sorozat tipikus haverszitkom, van két férfi, két nő, és egy kávézó/étterem, ahova lejárnak beszélgetni. A pilotban még kiderül, hogy az Alyssa Milano által játszott karakternek az ex-férje újra meg fog házasodni, és ezért bepánikol a csaj, és minél gyorsabban megpróbál pasit szerezni. Ennél több viszont nem nagyon derül ki, a karakterek közti kapcsolatokról sem tudunk meg szinte semmi. Épp ezért, nekem az egész rész során olyan érzésem volt, mintha nem is pilotot néznék, hanem egy sokadik részt.

Ennek ellenére működött a dolog, főleg a karaktereknek és a színészeknek köszönhetően. A Worst week-es arc nagyon jó, és a másik férfi is (őt még nem láttam másban), a hölgyek talán gyengébbek (a képen is látható szőke, a Two and a Half Men-ben játszotta Alan titkárnőjét), főleg - érdekes módon - Alyssa Milano, aki szerintem túl sokat vigyorgott, nem állt jól neki.

A karakterekkel viszont nem volt baj, volt köztük chemistry, és az íróknak is sikerült pár jobb poént összeütniük, én többet nevettem rajta, mint mondjuk egy HIMYM-epizódon, bár ez lehet nem nagy szó mostanában. A 7/10-et nálam megkapja, ha tartja a szintet, akkor simán behúzhatja nálam a hétfői szitkomok közt a második helyet (Big Bang még mindig nem talált magára sajnos). Nagy kár, hogy csak 7 részes az első évad, ráadásul a folytatás is elég necces, a főszereplők közül már ketten is csatlakoztak új pilothoz, igaz, ez csak másodlagos opció, de az ilyenek általában a sorozat végét jelentik (a nézettség amúgy "semmi extra" 3.1 18-49-ben, tavaly ez nem volt elég a Surviving Suburbia-nak, ami szintén áprilisban kezdett, ugyanebben az időpontban).
 

Aki olvasta a pilot-kritikámat, az emlékezhet, hogy nem nagyon tudtam hova tenni a sorozatot az első két rész után, voltak pozitívumai, de több volt a negatívum, és (akkor még) leginkább, csak egy "egynek-elmegy", kardós-baszós sorozatnak tűnt a Spartacus. Hát, a fináléra nagyot fordult a világ, a 13 rész alatt a Spartacusból simán az év legjobbja lett, egy olyan epic fináléval (és itt most az epic jelzőt vegyétek szó szerint), amire akik látták, biztos, hogy sokáig emlékezni fognak.

Persze kellett pár rész, mire igazán beindul a sorozat, sokak szerint az 5-6. rész környékén volt a fordulópont, és ezzel én egyet is tudok érteni, az 5. rész végén éreztem először azt, amit más kedvenc sorozataimnál. Ott volt egy jelenet (aki látta, tudja melyikre gondolok), ami teljesen felforgatta a sorozat addigi folyását. Addig elég lassan történtek a dolgok, onnantól viszont veszettül beindult a sztori, ráéreztek valamire az írók, és ez után egy percre sem ült le a sorozat.

Az ötödik résztől kezdve minden megváltozott, a sorozat gyenge pontjai elkezdtek feljavulni. Egyre jobb lett a CGI, értelmet nyertek a párbeszédek, kiformálódott a cselekmény és a karakterek, feljavultak a színészi játékok. Onnantól kezdve lehetett igazán átérezni a karakterek motivációit. Megkezdődtek az intrikák, a cselszövések is (sokan ezeket hiányolták az első részekben), és olyan karaktereket írtak ki az írók, akiket más sorozatnál biztos nem mertek volna. Ennek egyébként van magyarázata, ebben az interjúban elmondja a sorozat egyik írója, hogy mivel egyből 13 részes berendelést kapott a sorozat, nem volt idejük a kisebb hibákat kijavítani.  Ezért volt, hogy az első részekben még minden kezdetlegesebb volt, a CGI, a színészi teljesítmények, a rendezés, az írás.

Ráadásul, a hibák kijavítása mellett megmaradtak azok a dolgok is, amik már az első részekben is nézhetővé tették a sorozatot: a rengeteg eye-candy, a sok szex (ebből a szempontból a "Whore" című rész volt a legdurvább, annak is volt egy olyan jelenete, amire csak az epic jelzőt lehet használni - ilyen water cooler, magyarul talán "láttad-e?", jelenetek amúgy minden epizódban vannak, és részben ezek teszik naggyá a sorozatot), és a harcjelenetek. Komolyan mondom, az utolsó részben már néha Star Wars-feelingje volt az egésznek, annyira ment a darabolás.

Még a kiszámítható sztoriból (mert hát ki ne ismerné Spartacus történetét, legalábbis a főbb pontokat) is kitudták hozni a maximumot, részben a meglepő halálok, és egyéb wtf-ok miatt, részben pedig a sorozat másik főszereplőjének, Batiatus (akit John Hannah játszott isteniül) hatalomvágyának, és egyre feljebb emelkedésének bemutatásával. Spartacus és az ő közös jeleneteit én különösen kedveltem; annak ellenére, hogy utálták egymást gyakorlatilag, mégis megvolt bennük valami tisztelet, jó volt nézni a beszélgetéseiket. Ugyanez elmondható Spartacus másik ellenfelére is, Crixusra, akivel szintén volt pár nagyon jól megírt párbeszéde Spartacusnak, főleg itt a fináléban.

És hogy a fináléról is beszéljek egy picit, a Spartacus évadzárója azért volt csont nélkül 10/10, mert tökéletesen azt nyújtotta, amit vártunk tőle: lezárták szépen a sztorit, és hát a végére kaptunk egy olyan gyakást, amilyet nagyon régen láttunk sorozatban. De komolyan, az NBC-s Heroesban, aminek viszonylag nagy költségvetése van, kapunk egy 1 perces csatát, itt meg a Spartacusban, ami egy olyan kábelcsatornán megy, melynek ezen kívül két sorozata van, 20 percen keresztül ölik egymást a szereplők, lassított felvételek és fröcsögő vér társaságában. Ráadásul úgy, hogy az egész sorozatot zöld háttér előtt veszik fel, ami gondolom nem olcsó (persze nem tudom, hogy a Spartacusnál mi mennyibe kerül, ezért most lehet butaságot mondtam). Ezt egyébként csak most olvastam (talán pont a fent linkelt interjúban), hogy az egészet stúdióban veszik fel, és eléggé ledöbbentett, mert legtöbbször nagyon jól megcsinálták a dolgokat. Persze a kinézetben is vannak over-the-top, képregényes megoldások, pl az is, hogy a gladiátorok edzőhelye (biztos nem ez a rendes neve) egy szakadék mellett van, így gyakorlatilag bárki leeshet ott, az edzés hevében.

Ahogy látható, negatívumot nem nagyon tudtam írni (leszámítva az első 5 részt) és ez szerintem mindent elmond. Aki egy kicsit is sorozatrajongónak érzi magát, az szerintem mindenképpen próbálja be a Spartacust, és ne adja fel az első 3-4 rész után, mert utána már nem csak szórakoztató, hanem minőségi is a sorozat. Nálam az évad simán megkapja a 9/10-et, a finálé pedig, ahogy korábban írtam, a 10 pontot.

(a 2. évad sorsáról itt olvashattok)

Elég régen nem volt már játékteszt pedig szerettem volna csinálni egy Arkham Asylum és egy Assassins creed 2 kritikát is. (úgyhogy most le is tudom egy mini kritikával a kettőt: mindkettő eszméletlenül jó játék :D ) No de térjünk is rá a mostani alanyra, hiszen végre megérkezett az Xbox 360 és PC-exclusive lopakodós taktikai shooter, a Splinter Cell: Conviction.

Be kell vallanom, én még egyik régebbi SP-vel sem játszottam, de azt tudom róluk, hogy eléggé lassú játékmenettel bírtak és mindig a lopakodáson volt a hangsúly. Az, hogy egyiket sem próbáltam még, az azért volt hátrány, mert így a történetet sem ismertem. (Szóval aki hozzám hasonlóan nem ismeri a régebbi részeket annak érdemes kicsit a sztorinak utánaolvasnia… higgyétek el sokat segít.) Szóval a Conviction nem sokkal a Double Agent után játszódik. Sam Fisher-t (a főszereplőt) aki eddig az amerikai kormánynak minden szavát teljesítette, számtalanszor mentette meg hazáját különféle terror cselekedetektől, saját ügynöksége árulja el, mégpedig úgy, hogy megölik Sarah Fisher-t, Sam lányát. Enyhén szólva felmegy a pumpa Sam-ben és rögtön azzal nyit, hogy megöli az ügynökségének főnökét (és mellesleg egyik legjobb barátját), Irving Lambert-et, majd otthagyja a Third Echelon-t és Európába megy, hogy örökre szakítson titkos ügynöki múltjával és nyugodt életet éljen. Itt vesszük fel a játékban a történet fonalát, amikor kiderül, hogy Sarah halálának oka, egy hatalmas összeesküvés parányi részlete csupán. Sam úgy dönt kideríti mi áll a gyilkosság mögött, és a szálak egészen a fehér házig vezetnek…  Izgalmasan hangzik ugye? Hát az is.

 És egyből a legelején a játéknak szembesülünk azzal hogy Sam Fisher már nem a régi.Nem vár órákat a sötétben csak azért, hogy elaltasson egy őrt valamilyen kemikáliával.Neeeem...Sam mostmár reflektor fényben ropogtatja a csigolyákat.A játékmenet rengeteget változott, megjegyzem nagyon jó irányba.Az akció pörgős, látványos és tartalmas.Bekerült a játékba egy kiváló fedezékrendszer, az úgynevezett Mark and Execute feature és a vallatás.(ezekről később bővebben)De aki lopakodásra vár ne keseredjen el hiszen a játék még mindig arra van kihegyezve, sőt nem is tudunk továbbhaladni helyenként ha nem húzódunk árnyékba, csak arról van szó, hogy ha lebukunk akkor nem garantálan Game Over felirattal találjuk szembe magunkat, hanem végre megvédhetjük magunkat, sőt akciózni ugyanolyan élvezetes mint lopakodni. 

És akkor hogy is néz ez ki gyakorlatban? Nos, általában van egy terem vagy épület amin át kell jutnunk, hogy kivallathassunk egy-két sároskezű összeesküvőt. A sötétben lopakodva, peremekre felmászva, vagy külömböző kütyüket használva, a figyelmet elterelve juthatunk tovább...VAGY, ha ki akarunk nyírni mindenkit, akkor először is egy éppen nem figyelő őrt a B gombal kegyetlenül kivégzünk, egy nyaktöréssel, vagy komoly sallerrel. Ekkor megkapjuk a képességet az Execute-hoz. Ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk fegyverünkel egy gombnyomásra akár 4-5 embert is kinyírni egy nagyon látványos belassított jelenetben. Nincs más dolgunk, mint egy pusztakezes kivégzést elvégezni, majd a közelünkben lévő embereket egyenkén kijelöljni, majd mikor mindegyik rosszarcú a látókörünkben van, megnyomni az Y gombot, majd végignézni, ahogy Sam egytől egyig kiszedi őket, egy tár pisztollyal. Kegyetlen jól megcsinálták ezt a részt. A másik nagyon élvezetes dolog a vallatás… Sam Fisher olyan lett, mintha összegyúrták volna John Mclane-t, Jack Bauert, és Jason Bourne-t. Vége a kormány által diktált szabályoknak. Az illető nyelve hamar pörögni kezd, ha átküldjük a fejét egy üvegasztalon vagy TV-n. Vagy tulajdonképpen bármin, ami a kezünk közé akad. A játékban helyet kapott még egy hosszú és izgalmas Co-op kampány is ami megkétszerezi a játékidőt és ami előzményként szolgál a Conviction-höz. Itt az egyik játékos egy Orosz, a másik egy amerikai ügynököt irányít. (külön poén hallgatni kettejük közti rövid szóváltásokat) Természetesen, mondanom sem kell, hogy a Co-op rész ugyanolyan élvezetes és pörgős mint a Singleplayer kampány.

A grafika tulajdonképpen nem forradalmi, de hozza azt a minőséget amit 2010-ben elvárunk. A mélység élesség kezelése nagyon jól sikerült és egy-két effekt kifejezetten tetszett. Van egy pontja a játék grafikájának, ami még említést érdemel. A narráció, vagyis a történet vezetése egy elképesztő megoldással történik. Sam emlékei vagy gondolatai nem egy átvezető videóban kapnak helyet, hanem magában a játéktérben. Apró flashbackek vetülnek ki a falakra, vagy pont a feladat ami éppen előttünk áll.Szédületes hangulatot adva ezzel, az amúgyis szép megjelenítésnek. A szinkron munka, valamint a hangkeverés szintén első osztályú. Sajnos ugyanez nem mondható el a zenéről. Voltak emlékezetes dallamok, de korántsem annyi, mint mondjuk a Modern Warfare 2 vagy az Uncharted 2-ben. Összességben a tálalás kiváló.

Kinek ajánlanám ezt a játékot? Mindenkinek, aki szereti a csavaros történeteket, a lopakodást és a Bruce Willis-t megszégyenítő akciót. Jack Bauer és John Mclane fanoknak kifejezetten. Ez a játék minden tekintetben minőségi alkotás. Fogyasszátok egészséggel. Féljen akinek félnivalója van, mert Sam ideges…                                             9/10

IG-88

Ha az "előző részek tartalmából" nem spoilerezze el a rész egyik nagy wtf pillanatát, akkor majdnem tökéletes lett volna a rész. Persze így sem rossz, a téli szünet után leadott epizódok közül szerintem simán ez volt a legjobb.

Már az első jelenet is ütött, tetszett nagyon, hogy láthattuk Zachariah egy másik oldalát is, és az, hogy megbízatást kapott, rögtön felkeltette az érdeklődésem. A 3. Winchester-tesó behozatala is nagy húzás volt, bár az kérdéses, hogy ez az írók részéről is csak egy b-terv volt, vagy pedig a 4. évad vége óta (mikor először szerepelt a srác) így tervezték. Én amellett vagyok, hogy így akarta Eric Kripke, hiszen nem hiába a 100. epizódban hozta vissza a karaktert, és annak a bizonyos negyedik évados résznek sem véletlenül volt "Jump the Shark" a címe. Hogy visszakanyarodjak az epizód elemzésére, Zachariah halála is eléggé meglepő volt a rész végén, nem hittem volna, hogy ilyen "hamar" végeznek vele, ha már eddig életben tartották az írók.

Volt azért a résznek egy gyengébb szakasza is, mikor Samék csak ültek Bobby házában, az elég unalmasra sikerült. Dean kiszabadulása is elég vicces volt, eddig valahogy sosem mutatták, hogy ott is ki lehet menni a házból. Ezután viszont jött a zúzás, Castiel rajult kicsit, és ezt nem csak azért mondom, mert szétverte Deant, az a jelenet érzelmileg is elég durva volt, meg is sajnáltam az angyalt. Persze nem meglepő, ahogy már múlt héten is írtam, az ő karaktere az egész évad során ugyanolyan zsír, vicces és érdekes maradt, valószínűleg azért is, mert az írók nem mertek rajta változtatni, hiszen a sorozat rajongói imádják.

Tetszett még az is a részben, hogy mielőtt elindultak a "beautiful room"-hoz, nem lehetett tudni, hogy Dean igent fog-e mondani. Főleg úgy nem, hogy az egész évad arra épült, hogy majd a végén Dean igent mond. Talán ezért is volt az, hogy az utóbbi epizódokban kezdtem picit megutálni a karakterét, és ebben szerintem az írók is segítettek picit, mert Samet megpróbálták szerethetőbbé tenni, főleg ebben az epizódban. Ezért is lepett meg, hogy Dean nem mondott igent, de ez szerintem jó, értelmes lépés volt az íróktól, talán az első, az évad során. Az utolsó jelenet is zseniális volt, szerintem már sokan vártuk, hogy végre visszanyerjék a hitüket a tesók (főleg Dean) és teljes erővel szembeszálljanak az egész világgal. 8/10 nálam.

(amúgy már csak 4 és utána lezárul az Apokalipszis-téma, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mivel tudnak majd előállni az írók, a 6. évadra, most még elég hihetetlennek tűnik, hogy teljesen lezárul ez a sztori, de ezt ígérték)

Nem kertelek, ez szar volt. Annyira, hogy miközben néztem, folyamatosan azt vártam, hogy mikor lesz már vége, de mindig csak jöttek az újabb jelenetek (igaz, 45 perces rész volt). Kép alatt bővebben.

A legfőbb ok egyértelműen az, hogy az 1x14-ben gyakorlatilag visszacsinálták mindazt az írók, amit a félévadzáróig sikerült elérniük. Rachel és Finn szakított, Mister Schuester és Emma is, Sue Sylvester visszatért a suliba (ez persze nem nagy meglepetés, és nem is baj), ráadásul a győzelemnek a sectionals-on sem volt semmi következménye, mert még mindig lúzereknek számítanak a Glee-klub tagjai.

A vicc az, hogy gyakorlatilag az egész rész arról szólt, hogy ezeket a változtatásokat véghezvigyék, szinte alig hozott "újat" az epizód. Ez pedig egyértelműen annak köszönhető, hogy a sorozatot - ahogy ezt többen is megmondták, már az elején -  érezhetően 13 részesre tervezték. Vagy ha nem is 13-ra, az írók biztos nem voltak felkészülve ekkora sikerre, hype-ra, és mivel a félévadzáróban happy end volt, minden terén, ezért valahogy el kellett érni, hogy a nézőket érdekelje a folytatás, le kellett rombolniuk, amit a 13 rész során felépítettek. E mellé jött még, hogy gyengébb zenéket választottak (és ezek előadása sem volt a legjobb), bár ez talán magyarázható azzal, hogy spórolni kellett a jövő heti Madonna-epizódra.

Jellemző azért, hogy az új szálak egyből érdekesebb, jobbak voltak, gondolok itt pl a Vocal Adrenaline, a Gleesek fő ellenfeleinek bemutatására, vagy Idina Menzel karakterére (a Vocal Adrenaline vezetője). Jár még a pluszpont a két s*gghülye csírlídör, Santana és Brittany előtérbe hozásáért (a "Did you know that dolphins are just gay sharks?" beszólásnál majd megszakadtam a röhögéstől), bár a leszbikus utalásokat egy picit túlzásba vitték talán.

Sajnos ez a pár pozitívum kevés volt a sok rossz kiegyensúlyozásához. Ennek ellenére én nem félek, biztos vagyok benne, hogy a következő résztől visszatér a régi színvonal, és újra a régi lesz a Glee. Megvan rá az esély, hiszen, ahogy pár sorral előbb leírtam, a 15. rész lesz a Madonna-centrikus epizód. A 14. viszont csak 5/10-et kap, talán kicsit szigorú, de ritkán van az, hogy ennyire várom már, hogy vége legyen egy résznek (jövő héten is lesz írás).

Na, ennek is vége, nekem a midseason legvártabb sorozata volt a Human Target, és én úgy érzem meg is felelt az elvárásaimnak, nem akart több lenni egy lightos, b-filmekre hajazó akciósorozatnál, annak viszont (szinte) tökéletes volt.

Kezdjük az évadzáróval, ami ha nem is volt a legjobb rész az évadban (a Baptiste-os nekem jobban tetszett), de azért volt benne egy-két elég jó megoldás, és pár wtf-momentum is. Én úgy érzem tökéletes választás volt a finálé témájának, Cristopher Chance "eredettörténete", ráadásul így több legyet ütöttek egy csapásra az írók: megtudtuk hogyan és miért állt át a jó oldalra, láthattuk Katherine-t (akinek a halálában én még nem vagyok 100%-ig biztos), és azt is megtudtuk, hogy miért pont Cristopher Chance a főszereplő neve. Az már csak bónusz volt, hogy az "old man", Baptiste, és Guererro is feltűnt a flashbackekben.

Persze voltak kiszámítható fordulatok is az epizódban, mint például az öreg CC halála, de azért összességében jó, élvezhető epizód volt. Annyira, hogy a negatívumok közé még akartam valamit írni, de kiment a fejemből, pedig 5 perce fejeztem be a rész megnézését. Talán még azt nem tetszett, hogy kevés dolog történt a jelenben, de ez meg a vége miatt nem igaz, hiszen az old man megjelenése elég nagy wtf volt (na meg az is, hogy a kutya AZ a kutya:). Ráadásul ez után jött még a cliffhanger, hogy Chance és a régi főnöke együtt indulnak Winston megmentésére - ez persze nagyon nagy b-múvis húzás, de ezért is szeretjük ezt a sorozatot.

Ebben a részben is megvoltak amúgy a sorozat eddigi epizódjaira vonatkozó pozitívumok: a nagyszerű dinamika a karakterek között, a jól összerakott lövöldözős/harcos jelenetek, a fasza mellékszereplők. Amy Acker szerintem különösen jó választás volt Katherine szerepére, mert hát nem is csúnya, meg azért tud is valamennyire színészkedni. Egy dolog hiányzott nekem az utolsó epizódból, Guerrero és Winston poénkodása, ők ketten rengeteg vicces pilllanatot szállítottak az évad során.

Ha az epizódokat külön-külön nézzük, nem is volt probléma a Human Targettel - bár néha-néha becsúszott egy-egy gyengébb sztori - viszont mint sorozat, annyira nem volt erős. Itt főképp a részek összevisszaságára gondolok, ezekből jött a sorozat két legfőbb hibája, a néhol következetlen fősztori, és a karakterek elfelejtése (új csaj,  FBI-os csaj). Ez persze nem biztos, hogy csak a sorozat készítőinek a hibája, hiszen a FOX-on ment a HT, ők pedig híresek arról, hogy a részeket nem az eredeti sorrendben adják le (itt lehet egyébként megnézni a részek eredeti sorrendjét, a production code-ot kell figyelni). Ez persze van, akinek nem nagy negatívum, de nekem pont ezek a dolgok szoktak a legidegesítőbbek lenni a sorozatoknál.

Összességében viszont egy élvezetes, könnyed akciómóka volt a Human Target első évada, tőlem meg is kapja a 7/10-et, a finálé talán még a 8-ast is megérdemli. Azt, hogy lesz-e második évad, egyelőre nem lehet biztosra tudni, de ha meglesznek a szerdai nézettségi adatok, majd írok egy bejegyzést, hogy milyen számokat hozott az elmúlt pár részben a sorozat.

Na ebben a részben érzésem szerint több wtf volt, mint a múlt hetiben, de én ezzel sem voltam tökéletesen megelégedve - érdekes módon -, főleg a szigeten történtek miatt. A tovább után bővebben.

"I got 99 problems but a bitch ain't one"

Csak azért az idézet, mert a rész címe is 99 problems volt (mint a Jay-z szám címe, ahonnan van ez a sor), és azon gondolkodom, hogy az írók vajon miért ezt a címet adták az epizódnak (az utolsó jelenetnek biztos van valami köze hozzá). Na mindegy, a rész annyira nem volt rossz, mint az előzőek, és szerencsére elmozdult a főszál, csak sajnos pont olyan irányba, ami nekem nagyon nem jön be.

Igaz, még nem mondta ki Dean az "igen"-t, de most már tényleg nagyon közel állunk hozzá. Ez pedig azért nem jó, mert az, hogy Isten valahogy megmenti majd őket, szerintem sokkal érdekesebb és legfőképp váratlanabb lett volna, hiszen ezt, hogy majd mind a ketten igent mondanak, kb az évad eleje óta sejthette mindenki.

Ennek ellenére, én még bízok abban, hogy valahogy behozzák Istent a képbe, hiszen  ebben a részben is etettek minket az írók, legalábbis az egyik csávó nagyon gyanús volt nekem (a bártulajdonos, akit meglőtték, azt hittem kiderül majd róla, hogy ő Isten), ráadásul az elején, mikor az előző részekből mutattak jeleneteket, akkor is szóba került az Isten-téma, bár ahogy a rész végére kiderült, ez valószínűleg Cass miatt volt így.

Castiel egyébként az egyetlen biztos pontja a sorozatnak, rá mindig lehet számítani, minden részben alkot valami nagyot. Ez oersze Misha Collinsnak is köszönhető, nagy színész a csávó, sokkal jobban játssza az angyalszerepet, mint a többiek. Ha ő nem lenne, már full unalom lenne a sorozat.

A mai rész mondjuk egész jó volt, végre lehetett látni, hogy Apokalipszis van (ilyet sajnos keveset kaptunk az évadban), még akkor is, ha csak egy kisvárosban. Én úgy érzem ennél jobban nem is fogjuk látni a világvégét, legfeljebb a Detroitban, ahol majd Sam kimondja azt a három betűs szócskát. Vagy nem.

Ami viszont nem tetszett, az az, hogy a "monster of the week" egy randomszörny lett, nem valami lovas, vagy ilyesmi. Ok, őt is a Jelenések könyvéből húzták elő az írók (vagy nem, de Cass tuti abból nézte ki a nevét), de látszott, hogy nem tartozik a nagypályások közé, vagy legalábbis nekem nem volt olyan érzésem, elég könnyen elintézték. Nem arra gondolok, hogy nem volt nagy harc, az majd inkább a fináléban legyen, de a csajnak még csak társai, "backup"-ja sem volt, nem úgy mint mondjuk az utolsó lovasnak (akivel találkoztak), akit azért elég jól körülbástyáztak a démonok.

Persze ez még nem jelenti azt, hogy rossz rész volt a mai, sőt. Az mindenképp díjazandó, hogy elmozdult végre a főszál, még akkor is, ha olyan irányba, ami nekem annyira nem jön be. A szokásos 7/10-et ez a rész is megkapja.

Gyorsan véget ért az évad, ami a közepes kezdés után nem hogy javult volna, hanem inkább folyamatosan romlott, és a 7-es rész után teljesen érdektelenné vált számomra. A finálét ennek ellenére megnéztem és szerencsére volt pár biztató jel, de ez még így is nagyon kevés, a sorozat sehol sincs az Entourage-hoz képest.

Mielőtt jobban belemennék a negatívumokba, azt tudni kell, hogy a sorozat gyakorlatilag 3 szálon futott (ez egyébként meglepő volt, és szerintem negatívum is): volt a főszál, a sorozat két fő(bb) szereplőjével (Cam és Ben), akik a ruhabizniszben utaztak, Cam unokatesójának, Rene-nek az energiaital üzletéről szóló sztorija, és Ben exének, és az ő aktuális barátjának a nagyon izgalmas kalandjai. Na ezek közül kb egy volt nézhető, Rene üzlete, de igazából azt a szálat is csak a karakter, és az őt játszó színész vitte a hátán, nem a történések.

A többi főkarakter nekem nagyon nem jött át, nem voltak szerethetőek, a színészek sem igazán teljesítettek úgy, ahogy azt elvárná az ember, és a feelgoodság is hiányzott a sorozatból. Ugyanis a részek utolsó jeleneteit leszámítva, kb egyszer sem történt semmi jó a srácokkal, és ez azért pár rész után kezdett hiteltelenné válni. A finálé talán ezért is volt jó, mert végre összejött nekik valami, és nem csak random módon, hanem a sorozat egyik legjobb húzásával, Rene és Cam titkos üzletével, ami a második évadban valószínűleg elég nagy szerepet fog játszani (ha lesz egyáltalán, a nézettség nem valami fényes ugyanis).

Tetszett még az évadzáróban, hogy nem lett csöpögős, nem hozták össze Bent és Rachelt (az exbarátnőt), ez pedig mindenképp pluszpont, mert az ilyen sorozatoknál mindig eljátsszák ezt. Ennek ellenére mind a ketten ugyanolyan idegesítőek maradtak, mint az évad korábbi részeiben, bár az tény, hogy egyikük sem volt olyan gyenge karakter mint Cam, akit nagyon nem sikerült az íróknak megszerettetniük velem a 8 rész során.

Ez egyébként azért is érdekes, mert a mellékszereplők közt csomó jó arc volt, akik simán hozták azt a feelgood érzsét, amit én vártam ettől a sorozattól. Ezért is írtam azt, hogy a színészek nem teljesítettek valami jól, talán ha kicsit ismertebb, vagy tapasztaltabb arcok játsszák ezeket a szerepeket, jobban tetszett volna a sorozat, jobban meg tudom volna szeretni a karaktereket. Így viszont csak 5/10 nekem, még így is, hogy a finálé azért annyira nem volt rossz.

Vagyis az lenne, ha az NBC nem rendelte volna még 6 rész a sorozatból. Szerencsére rendeltek, így a következő hetekben még 6x40 percen keresztül élvezhetjük az évad egyik, ha nem a legjobbját.

A részen amúgy nagyon lehetett érezni, hogy finálénak tervezték, csomó sztorit lezártak, összeértek a szálak is, de biztos vagyok abban, hogy a folytatás nem teljesen ugyanaz lesz, mint eredetileg tervezték, mivel az egyik, halottnak vélt szereplőt játszó színésznek az elmúlt hónapokban többször is meghosszabbították a szerződését, ezért ő még valószínűleg vissza fog térni. A Ring téma is elég lezáratlannak tűnik, Sarah és Chuck viszont megkapta végre a happy (közelsem)endinget, majd meglátjuk meddig tart a dolog, de valószínű, hogy egy jó darabig együtt tartják majd őket az írók.

A sorozat amúgy részről részre egyre közelebb kerül az all-time top10, vagy akár top5 listámhoz, hihetetlen milyen durva minőségét hoz a 3. évad. Nagyon felrázták a dolgokat a 2. évad fináléjában, és az óta is csak jönnek az olyan csavarok, wtf-ek, amik az első évadban még teljesen hihetetlennek tűntek. Már maga az is durva, hogy Chuckból kész kém lett (persze nem egy Jack Bauer még, ezt a sorozat írói így konkrétan kimondták, hogy Chuck - egyelőre - nem lesz akkora raj, mint ő, vagy mondjuk Bond), és ehhez még jönnek a mellékszereplőkkel történt dolgok. Nagyon kíváncsi vagyok amúgy, hogy innen merre tudnak továbbmenni, nekem a Team Bartwoski téma Rómában bejönne, de valószínű nem ez lesz (szerintem nehéz lenne megvalósítani), inkább folytatják a harcot a, talán annyira nem is szétesett, Ring-gel, hiszen láthattuk pár résszel ezelőtt, hogy nem csak egy fejes van ott, hanem vagy 4-5.

A kedvenccé válásban elég nagy szerepe van még a kitűnő zenének is, és itt nem csak a soundtrackre gondolok, hanem a sorozat saját zenéjére, amit tényleg hihetetlen jó, főleg a hazafias vagy milyen "dallam" tetszik, bár az utóbbi időben lehet kicsit sokat használták már - engem mondjuk nem zavart.

Pont tegnap olvastam egyébként egy interjút a sorozat egyik showrunnerével, amelyben arról beszélt az arc (Chris Fedak), hogy a szezonzáróra nem egy überwtf-et terveznek, ami elég jól hangzik, főleg ha azt nézzük, hogy a sorozat felrázásához, beindításához elég volt egy is a 2. fináléjában (azért valljuk be, a 2. évad közepén volt egy gyengébb időszak). Mondjuk nekem jelenleg is teljesen jó a sorozat, ez a rész is lazán 9/10, ha nem több, de el tudom képzelni, hogy valami olyat meghúznak az írók, amitől még ennél is jobb lesz a Chuck. Reménykedjünk, most két hét szünet, következő rész majd csak április 27-én.

Nem nagyon szoktam régi sorozatokról írni, hiszen megnézni alig van időm őket, nem hogy írni róluk, de az Undeclared esetében most kivételt teszek, mert hát olyan sorozatról van szó, amit a Freaks and Geeks mellett minden 15-20 éves sorozatnézőnek látnia kéne. Egyik a középiskolákat, és főleg azok megosztottságát mutatja be, picit több drámával és komolysággal (Freaks and Geeks), a másik viszont egy kollégiumi baráti társaságról szól, azt teljesen viccesen, nulla komolysággal bemutatva. Ez lenne az Undeclared.

Mielőtt jobban belemennék az Undeclared leírásába, azt még tudni kell, hogy mindkét sorozatot egy bizonyos Judd Apatow írta/találta ki, akinek a filmjeit talán sokan ismerik (40 éves szűz, Knocked Up, Pineapple Express, stb). Én sajnos nem láttam őket, nem tudom jók-e, de azt nyugodtan mondhatom, hogy a két sorozata zseniális. A csávónak amúgy valószínűleg elég jó kapcsolatai lehetnek, mert a két sorozat főbb szereplői közül rengeteg színész vitte sokra, és a mellékszereplők közt is feltűntek olyanok, akik ma már nagy névnek számítanak.

Az Undeclaredben is rengeteg ilyen volt, a nagyobbak közül (akik akkor is híresek voltak) feltűnt Adam Sandler (ez óriási wtf volt) és Ben Stiller is (ő volt már a Freaks and Geeksben is), de a Freaks and Geeks-es szereplők közül is sokan beugrottak (Seth Rogen, aki itt is főszereplő volt, vagy épp Jason Segel, aki most Marshallt játssza HIMYM-ben). Rajtuk kívül pedig olyanok voltak, mint Amy Poehler (Saturday Night Live, Parks and Recreation) vagy épp Tom Welling, aki ugye Clark Kentet játssza a Smallville-ben, de egy jelenetben még a Big Bang Theory-s Wolowitz is szerepel.

Az ismerős színészek természetesen óriási plusznak számítanak, szerintem nem csak nekem, de emellett természetesen voltak más pozitívumai is a sorozatnak. Talán az egyik legnagyobb az, hogy a szitkomkliséket hanyagolva volt vicces, pl nincs aláröhögés sem. Ez persze most már nem számít annyira nagy dolognak, de azért 10 évvel ezelőtt, mikor még nagyban ment a Friends, és a Seinfeld meg a Married with Children is nemrég ért véget (mindhárom sorozat hihetetlen sikeres volt), akkor még nem voltak jellemzőek az ilyen típusú komédiák. Ez persze meg is mutatkozott a sorozat nézettségében, a FOX nagyon hamar elkaszálta, csak 17 részt élt meg az Undeclared.

A FOX-nak amúgy majdnem sikerült elbsznia a sorozatot, vagyis aki a tévében nézte annak el is bszták, mivel a részeket teljesen össze-vissza adták, és a főszál miatt azért ez számít. Meg azért is, mert ha a FOX nem szól bele az írók dolgába, akkor gondolom nincs olyan, hogy csak úgy eltűnnek fontos szereplők, de mit várunk azoktól, akik elkaszálták a Firefly-t.

A rövid élettartama ellenére amúgy ez a sorozat is kult lett (a Freaks and Geeks is az), és én nem is csodálkozom ezen, van egy hangulata, ami teljesen beszippantja az embert. Én gyakorlatilag tegnap néztem végig, reggel 3-kor fejeztem be, és teljesen kikapcsolt, ez pedig nagyon fontos tényező a sorozatoknál. Pozitívum még, hogy a színészek jól játszották a szerepüket, senki sem lógott ki negatívan, és azért a lányok közt volt pár eyecandy is, ami megint csak elég nagy pozitívum.

Persze azért voltak gyengébb pillanatai a sorozatnak, a kötelező romantikus szál az néha gyengébb volt, és voltak kevésbé vicces részek is, de nincs szívem lehúzni a sorozatot, mert nagyon jól szórakoztam a nézése közben. Eredetileg csak 7-et akartam neki adni, de így a kritika közben rájöttem, hogy simán megérdemli a 8 pontot, kilencet csak azért nem, mert azért annyira nem volt jó, mint a Freaks and Geeks. Ha valaki egy könnyed komédiát akar, annak csak ajánlani tudom az Undeclared-et, hamar lehet vele végezni, és nagyon feldobja az ember hangulatát, ráadásul valamennyire befejezett is a főszál.

Ez hihetetlen, mindenhol azt olvasom (legalábbis rajongóktól), hogy mekkora királyság volt a rész, én meg csak itt ülök és már vagy fél órája azon gondolkodom, hogy miért is? Lehet velem van a baj, de ez valahogy nem jött át, az viszont egyértelmű, hogy fordulópont volt a rész, és innen (nekem) valószínűleg jobban be fog jönni.




 

Áh, nem akarom, hogy ez a csapat is elmenjen a következő évadban (ha lesz egyáltalán), ez alatt a pár rész alatt annyira megszerettették őket velem, hogy az hihetetlen, még az 1-2. évados arcoknál is jobban tetszenek (persze Sidnél nincs jobb, de mint társaság, ezeket én jobban kedvelem - ezzel egyébként valószínűleg egyedül vagyok).

Szerintem egyértelmű, miért ennyire jó az évad: az írók nagyon keményen rágyúrtak a drámai szálra. Cook börtönben (ahonnan azóta kiengedték, vagy megszökött, ez nem teljesen tiszta, de valószínűleg utóbbi), Naomi gyakorlatilag megölt egy lányt, Katie-nek nem lehet gyereke, Effy pedig...

Amúgy ezt az Effy témát nagyon jól felépítették véleményem szerint, így végül is (részben) megmagyarázták, hogy miért is nem szólt egy szót sem az első két évad során, miért volt mindig olyan titokzatos. Hát azért, mert nem akart senkihez közel kerülni, erős akart maradni, csak hát jött Freddy, akibe beleszeretett, és így "áttörtek a démonok", magyarul megőrült, depressziós lett. Én a rész közben majdnem biztos voltam abban, hogy Effy-nek lőttek, és hát ez majdnem így is történt. Azért nem lennék meglepve, ha az évad végén megint meghalna valaki.

Az epic történések ellenére, nekem nem a Freddie-s rész tetszett a legjobban, sőt. Persze az sem volt rossz, de valahogy nem kapott el igazán a hangulata. Ez volt amúgy a bajom a Cookossal is, de azért mind a kettő a tetszett, csak nem annyira, mint a Fitch tesók részei. Főleg Kate-é fogott meg, ami kibszott nagy wtf, hiszen egészen eddig, a sorozat leggyengébb karaktere volt. Most viszont sikerült megmutatniuk, hogy kb ő a legnormálisabb az összes közül.

Ami nagyon tetszik az évadban, az az, ahogy Naomi-Emily kapcsolatot kezelik most az írót. Érdekes Emily-t így, gyakorlatilag egy roncsként látni (főleg a 4-esben volt durva, nagyon pörgött a csaj). Azért remélem Naomi részében újra összehozzák őket, vagyis Emily megbocsát Naominak, de amilyen depressziós ez az évad, nem sok esélyt látok rá.

Azt amúgy nem értem, hogy páran miért sírnak azért, hogy a részek túlságosan egy karakterre fókuszálnak. Akik ezt mondják, azok nem nézték a sorozatot az 1-2. évadban? Mert hogy ez akkor is így volt. Ráadásul most azért van valamilyen szinten átívelő szál is, a premierből a lány halála, ami gyakorlatilag a társaság felére kihat, aztán ott van még a Freddie-Effy-Cook, a Pandora-Thomas, és az Emily-Naomi kapcsolat is, és azért valamilyen szinten mindegyikkel foglalkoznak, minden egyes részben. Igaz, legtöbbször csak egy pár perces jelenet elejére, de akkor is.

Erre az évadra aszerencsére sikerült kijavítaniuk az íróknak a 3. egyik legnagyobb hibáját is, azt, hogy a társaság tagjai nem is igazán voltak barátok. Persze nem is lehettek, csak akkor ismerték meg egymást, de az 1. évad ebből a szempontból jobb volt, hiszen ott már barátokként indultak. Mostanra viszont tényleg barátok, elmondják egymásnak a titkaikat, random megcsókolják a másikat - de persze úgy, hogy közben mást szeretnek, és ezért egy csóknál nem is mennek tovább -, meg ilyenek, látszik, hogy szeretik egymást, törődnek a egymással.

A Skinst nehéz pontozni, mert az egész azon múlik, hogy milyen hangulatban nézed meg a részeket, mennyire akarod "beleélni" magad, a rész minősége szinte már csak másodlagos. Persze a jó részek mindig kitűnnek, ezzel csak azt akarom mondani, hogy akár egy gyengébbre megírt rész is tetszhet, ha éppen olyan hangulatban van az ember, és ez igaz fordítva is. Ezt azért mondom, mert ha azt nézem, hogy mennyire tetszettek a részek, akkor egyelőre "csak" 8/10 az évad (pedig jobb, mint akármelyik 8/10-es sorozat), de ha a hátralévők olyanok lesznek, mint Emily-é, vagy Katie-é, akkor akár még a legjobb Skins évad címet is megkaphatja a végén.

Pont ideális most az írás a sorozatról, jövő héten "szünet" (utána természetesen megint lesz rész), és így a hatosban újra foglalkoztak a főszállal (igen, van). Kép alatt pár sor az elmúlt négy részről (a pilotról itt, a másodikról pedig itt az írás)

Először a főszálról pár szót, ami egyelőre elég kezdetleges stádiumban van, de legalább ott van. A 4-esben már láthattuk, ahogy Guerrero gyakorlatilag megvédi Chance-t, de akkor még nem sokat lehetett tudni arról, hogy kitől. A hatodikban kiderült, hogy a régi főnöke keresi őt, ő előle menekül. Emellett van még egy része a főszálnak, egy nő, akit valószínűleg szeretett, és miatta halt meg. Erről a szálról viszont nem sokat tudni még, de gondolom vissza fognak még rá térni az első évad során.

A Human Target amúgy teljesen ugyanaz, mint az elején volt: egy vicces, klisékkel, b-filmes elemekkel teli akciófilm, ami mégis kiemelkedik, pont ezek miatt. Ugyanis ezen a sorozaton kívül nem nagyon van más országos tévén, amiben ilyen fasza akciók lennének (talán csak a 24). Sőt, úgy igazából akciósorozat sincs nagyon.

Emellett ott vannak még a jó nők (Tricia Helfer, Emanuelle Vaugier), a tévés szinten híres vendégszereplők (6-osban pl Marshall az Aliasból, 4-esben Ethan a Lostból, és Sam Huntington, a Fanboys főszereplője) akik mindig hozzá tudnak valamit tenni a sorozathoz. A 3 főszereplő pedig egyszerűen fenomenális (eddig a legjobb a bombás jelenet volt a 4. részből), nagyon érezni a karakterek és színészek közt a chemistry-t.

A picit gyengébb kezdés után, nálam mostanra simán kinőtte magát az egyik legjobb újonccá, és ha így halad, akkor az évad végére még a 8 pontot is elérheti a sorozat, egyelőre kap egy nagyon erős 7/10-et.

Kicsit késve (hétfőn már a 3. rész jön), de sikerült megnéznem az HBO új sorozatának pilotját, amit sokan az Entourage utódjának/hasonmásának állítanak be, és nem is ok nélkül, sok a hasonlóság a két sorozat közt (ugyanazok a producerek, mindkettő HBO-n megy, "hasonló" a sztori), de a How to Make It in America egyelőre Vinnie-ék közelébe sem érhet.

Igazából rengeteg problémám van a sorozattal, majd rá is térek ezekre mindjárt, de mégis érdekel a többi rész, mert összességében annyira nem volt rossz, ráadásul a végén a sztorit is sikerült egy olyan irányba csavarni, ami mindenképp érdekes lehet.

Amúgy a sorozat két barátról szól, akik New Yorkban próbálják elérni az "American Dream"-t, csak hát sehogy sem jön össze nekik, pedig próbálkoznak ők mindennel, gördeszka lapok eladásával, lopott farmerek árulásával, meg még gondolom sok mindennel, ami nem derült ki a részből. Közben persze az összes haverjuknak, volt iskolatársaiknak összejött már az élet, csak ők maradtak, akik semmit nem értek el. Azért a rész végén nekik is megcsillan valami - miután megjátsszák az ilyen feelgood-féle sorozatokban az egyik legidegesítőbb klisét, a gengszterektől pénzkérést - és beszállnak a farmer bizniszbe.

Ez eddig még okés is lenne, ha a főszereplő (a színész, és a karakter is) nem lenne ilyen kibszott antipatikus. Ráadásul látszik, hogy nagyon rá akarják építeni a sztorit, hiszen még szerelmi szálat is kapott, ami megint csak óriási klisé (volt barátnő, aki már rég túl van rajta, ő meg persze nem). Kár ezért, mert a haverja sokkal szimpatikusabbnak, rajabbnak tűnik. Igaz, a végén a főszereplőnek volt köszönhető a már említett fordulat, tehát lehet, mégsem veszett ügy a csávó.

A másik ami nem tetszett, az a New York-i helyszín, és ennek az arcunkba tolása minden egyes másodpercben. Igaz, ez valószínűleg csak nekem negatívum, én inkább LA, West Coast párti vagyok. Valahogy az a "világ" jobban tetszik, az Entourage-t is ezért kedvelem annyira, részben. Egyébként Kid Cudi is szerepel a sorozatban, hurrá, meg is lepődtem, hogy nem volt Gay N Tight, persze ami késik az nem...

Viszont a főcím - amiben szintén ezt a New York-i hangulatot nyomták  - az meg bejött, az egyik legjobb, amit mostanában láttam, és a rész végére azért elkapott a sorozat hangulata, ezért, ahogy azt már az első bekezdésben is mondtam, én kiváncsian várom a következő részeket. Van potenciál a sorozatban, a kérdés, hogy ki tudják-e használni. A pilot 6/10, szerintem érdemes bepróbálni, főleg azoknak, akik kedvelik az Entourage-t.

Húú, ez sem most volt már, de mindenképp meg kell ejtenem pár sort az epizódról, mert olyan dolgok történtek benne, aminek komoly következményei is lehetnek a "főszált", azaz Charlie és Chelsea kapcsolatát illetően.

Ráadásul elég rossz következmények, nagyon úgy tűnik, hogy lőttek az esküvőnek, vagy ha nem is lőttek, mindenképp el lesz halasztva. Ezt amúgy már a duplarész (mert hogy az volt) első része után is sokan spekulálták, én épp ezért nem hittem, hogy meglépik az írók, és mégis. Azt nem tudom, hogy ez jót fog-e tenni a sorozatnak, nekem bejött a  "Charlie kapcsalatban" dolog, de az is igaz, hogy a sorozat majd' 6 évadon keresztül teljesen másmilyen Charlie-ról szólt.

Amúgy iszonyat gyenge rész volt ez a 15-os, nem tudom eldönteni, hogy az volt-e a gázabb, mikor Charlie lehányta a babát, vagy mikor részegen elkezdett sírni. Persze utóbbi Charlie Sheen "színészi képességeinek" is köszönhető, nagyon nem áll jól neki a sírás. Nekem amúgy még mindig Berta meg Jake tartja a lelket a sorozatban, Alant gyűlölöm, Charile poénjai meg nem jönnek be (legalábbis mostanában). A legrosszabb persze az, mikor csak szenved Charlie, ahogy most is, ez teljesen karakteridegen tőle. Nagyon remélem, hogy hamar lezárják ezt Chelsea szálat; vagy jöjjenek össze, vagy szakítsanak végleg, de ha az állandó sírás lesz a következő részekben is, annak nagyon nem fogok örülni. A rész amúgy 4/10, jövő héten kiderül, hogy milyen irányba mennek tovább.
 

Vajon meddig nem lesz nevetséges, hogy a szigeten minden részben feltűnik valami teljesen új, eddig nem látott, és a történet szempontjából rendkívül fontos helyszín? Ráadásul ilyen habin magyarázatot, hogy "I guess we weren't looking for it.". Persze az is igaz, hogy nem keresték, csak ez már a Dharma állomásoknál is idegesített egy kicsit.